Asztalitenisz: Nátrán Roland az ITTF alelnöki posztjára pályázik

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.11.24. 11:04
null
Nátrán Roland a világ legnagyobb szervezetében kaphat fontos pozíciót (Fotó: Dömötör Csaba)
Nátrán Roland, a magyar szövetség pénzügyi szférából érkező elnöke a nemzetközi szövetség új elnökségébe pályázók közül az egyetlen, ezáltal a legkézenfekvőbb jelölt a pénzügyekkel foglalkozó alelnöki posztra.


Miközben Houstonban, az asztalitenisz történetének első Amerikában megrendezett világbajnokságán javában zajlanak a küzdelmek, a sportdiplomácia sem pihen: a világ legnagyobb szervezete, a 226 tagállamot számláló Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség szerdán tartja meg tisztújító kongresszusát. Ami a leendő elnök személyét illeti, nagy meglepetés nem várható, tekintve, hogy a svéd Petra Sörling az egyetlen jelölt, így minden bizonnyal ő veszi át a leköszönő német Thomas Weikert helyét. Az elnökség összetétele viszont már magyar szempontból is tartogat izgalmakat, ugyanis a hazai szövetség elnöke, Nátrán Roland is a jelöltek között van, aki a pénzügyekkel foglalkozó alelnöki posztra pályázik.

„A küldöttek első körben az elnökséget választják meg, majd a már összeállt elnökség tagjai osztják le maguk között a feladatokat – mondta Nátrán Roland.Bár erre szabály nincs, a szokásjog alapján minden kontinens két-két helyet kap az elnökségben, s mivel Európában a leendő elnök Petra Sörling elviszi az egyiket, már csak egy marad. Az orosz Igor Levityin az utolsó pillanatban visszalépett, ezért a francia Michel Gadal és köztem dől el a másik európai hely sorsa.”

Ami az esélyeket illeti, a hírek szerint Levitiyn visszalépése Nátrán Roland esélyeit erősíti, miként az is, hogy a tizenhat jelölt közül a magyar szövetség elnöke az egyetlen, aki a pénzügyi szférából érkezik, vagyis a pénzügyekkel foglalkozó alelnöki posztra nála alkalmasabb nincs a listán.

„Ha ebből indulunk ki, valóban nem rosszak az esélyeim, de egy ilyen választás sokféleképpen alakulhat, bármikor hozhat meglepetést”
– tette hozzá Nátrán Roland. Ami a szavazást illeti, a világjárványra való tekintettel – mivel nem mindenki utazott el Houstonban – a küldöttek online már hétfő óta leadhatják a voksukat, a szavazást pedig a mai közgyűlés után zárják le, így az eredmény holnapra várható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik