Dari Helgának sikerült néhány szép pontot szereznie az egyéni világbajnoki címvédő Vang Man-jü ellen (Fotó: WTT)


A legnagyobb jóindulattal is nehéz lett volna magyar esélyekről beszélni a csengtui csapat-világbajnokság nyolcaddöntője előtt. Női válogatott a csoportból harmadik helyen jutott tovább, így biztos volt, hogy valamelyik erősebb csoportelsőt kapja majd az egyenes kieséses szakasz első fordulójában, így a mieink legfeljebb abban reménykedhettek, hogy nem a legnagyobb halat, Kínát fogják ki. Fortuna azonban ezzel mit sem törődve „természetesen” a házigazda, világranglista-vezető és egyben címvédő együttest sodorta a magyar csapat elé, azaz a halványnál is kevesebb remény maradt a nyolc közé jutásra. Pláne, hogy a kínaiak semmit nem bíztak a véletlenre, a legjobb összeállításban – bár náluk bármilyen összeállítás a legjobb lenne... – álltak asztalhoz, vagyis a Szung Jing-sa (világranglista-1.), Csen Meng (2.), Vang Man-jü (3.) hármas várt Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány alakulatára. A kínai trió együtt négy olimpiai és 10 világbajnoki aranyat szerzett, s akkor még nem esett szó a világkupáról és az Ázsia-bajnokságról, szóval velük szemben már a játszmanyerés is bravúrnak számított volna. Ehhez a legközelebb a fiatal vb-újonc Dari Helga volt, a budaörsiek játékosa a harmadik szettben nyolc pontig jutott Vang Man-jüvel szemben, Madarász Dórának és Hartbrich Leonie-nek most sajnos ennyi sem sikerült.

Nincs ezen mit szégyellni, női asztaliteniszben Kína annyival a világ előtt jár, hogy velük szemben ez a megszokott eredmény, amit bizonyít, hogy a csoportmeccsek során mindössze egy játszmát vesztettek el az amerikaiakkal szemben, vagy öt találkozó után 15:0-as meccs- és 44:1-es játszmaaránnyal állnak. S az is sokat mondó adat, hogy az 1975 óta megrendezett 22 világbajnokságból női csapatuk 20-at megnyert (1991-ben az egyesített koreai csapat, 2010-ben pedig Szingapúr vitte el az aranyat), s néhány nap múlva jó eséllyel ez a szám 23-ból 21-re nő.

„Kína kiemelkedik a mezőnyből, ebben a meccsen a részünkről nem volt több – mondta Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány. – Azzal viszont nagyon elégedett vagyok, hogy ezzel a csikócsapattal bejutottunk a legjobb tizenhat közé.”

 

Tekintve, hogy a csoportjukban a negyedik helyen végző férfiak nem jutottak tovább, a mieink számára befejeződött az 56. csapat-világbajnokság, amely a legjobbak számára a szombati női és a vasárnapi férfi döntővel ér véget.

56. CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, CSENGTU
Nők
Nyolcaddöntő

Kína–Magyarország 3:0
Szun Jing-sa–Hartbrich Leonie 3:0 (4, 2, 2)
Csen Meng–Madarász Dóra 3:0 (4, 4, 3)
Vang Man-jü–Dari Helga 3:0 (3, 2, 8)


Tajvan–India 3:0, Szingapúr–Csehország 3:1, Hongkong–Románia 3:2, Németország–Puerto Rico 3:1, Szlovákia–Franciaország 3:1

Férfiak
Nyolcaddöntő

Japán–Brazília 3:0
Dél-Korea–Lengyelország 3:0
Hongkong–Egyiptom 3:0
Franciaország–Anglia 3:2