Asztalitenisz: Póta Georgina hosszabbít a Budaörssel

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2021.03.28. 15:57
null
Az egyre több feladat előtt álló Póta Georginának a következő hónapokban lesz mire koncentrálnia (Fotó: Tumbász Hédi)
A szülése után már egyre aktívabb Póta Georgina kisebb sérüléssel ugyan, de túl van a spanyolországi bemutatkozásán, s már azt is eldöntötte, hogy az ősztől idehaza továbbra is a Budaörs csapatát erősíti.

Póta Georgina az elmúlt év legnagyobb részét szülési szabadságon töltötte, az akkor gyermeket váró kétszeres Európa-bajnok klasszis már a 2020 januárjában megrendezett csapat olimpiai selejtezőt sem vállalta – a válogatott nagy bravúrral nélküle is megszerezte a tokiói kvótát –, majd június első napján megszületett a kislánya. Akkor még úgy tervezte, az ősszel visszatér, játszott is néhány hazai bajnoki mérkőzést a címvédő Budaörs csapatában, de a járvány miatt már hónapok óta nem rendeztek női Extraliga-találkozót. Éppen ezért, kihasználva a szabályt – miszerint egy játékos egy idényben több együttesben is szerepelhet – az ősszel aláírt a spanyol élvonalbeli Hujase Jaén Paraisóhoz, s nemrégiben be is mutatkozott új együttesében.

„A jelen helyzetben már az sem volt egyszerű, hogy eljussak Madridba, hajnali négykor indultam, s az átszállással együtt tizenöt órát utaztam – mondta Póta. – Ráadásul a kiutazás előtt másfél héttel az egyik edzésen megfájdult a könyököm, s ugyan ettől még tudtam gyakorolni, a terhelés szempontjából más az edzés és más a tétmeccs. Egyébként is izgultam a bemutatkozásnál, hiszen Spanyolországban még nem légióskodtam, de mindjárt az első összecsapáson szembesültem azzal, hogy a sérülésem miatt nem tudom azt nyújtani, amit szeretnék.”

Az első találkozón az Irun Leka Enea TM volt az ellenfél, s kuriózum, hogy ebben az együttesben szerepel budaörsi csapattársa, Lovas Petra – a sors úgy hozta, hogy éppen ellene kellett lejátszania bemutatkozó találkozóját. Kettejük párharcát ezúttal Lovas nyerte meg 3:1-re, ám Póta első sikerére sem kellett sokat várni, nem sokkal később 3:2-re győzött a Leka Enea román légiósa, Ioana Tecla Ghemes ellen, a csapattalálkozó végül 3:3-as döntetlennel zárult.

„Az első játszma után már éreztem, hogy nincs rendben a könyököm, a második meccsen már az ütőt is alig bírtam megfogni, annyira fájt, hogy a fonák nem is nagyon ment, ezért a csapat második összecsapásán már nem is játszottam, csak tartalék voltam” – idézte fel a történteket a világranglistán 53. helyen álló klasszis. Szerencséjére van ideje kezeltetni a sérülést, mert legközelebb a Budaörs színeiben az április 9–11-i hétvégén kell játszania – igaz, akkor a három nap alatt három csapattalálkozó is vár rá –, azt követően április végén kell ismét Spanyolországba utaznia.

„Az elmúlt időszakhoz képest sűrű hetek várnak rám, a Budaörssel szeretnénk megvédeni a bajnoki címünket, emellett májusban a második számú sorozatban, az Európa-kupában is asztalhoz állunk – magyarázta a 35 esztendős Póta, aki azt is elárulta, hogy a klubbal már megállapodott, így idehaza a következő idényben is a Budaörs játékosa lesz, s ugyan keresték többek között Németországból is, arról még nem döntött, hogy a következő idényben vállalja-e a légióskodást, s ha igen, hol. Közben természetesen már a tokiói olimpia is ott jár a fejében…

„Gyerek mellett nem könnyű, de a lehetőségeimhez képest gőzerővel készülök, edzek, igaz, a gyakorlás nem helyettesíti az éles meccseket. Éppen ezért fontos, hogy az olimpiáig hátralévő időszakban lesznek csapatbajnoki mérkőzéseim, és ott van még június második felében a varsói egyéni Európa-bajnokság is.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik