Asztalitenisz: Majoros és Madarász küzdhet a főtábláért Ammanban

Vágólapra másolva!
2023.02.07. 18:01
null
Madarász Dóra egyesben és párosban is versenyben van a főtáblára jutásért (FOTÓ: WTT)
Az ammani contender verseny selejtezőjében a mieink közül egyesben már csak Majoros Bence és Madarász Dóra van versenyben, rajtuk kívül két női párosunk is kvalifikálhatja magát a főtáblára.

 

Világkörüli turnéján Ázsiába, azon belül is Jordániába érkezett a wtt-sorozat, a selejtezővel megkezdődött az ammani contender verseny. A mieink közül a férfiaknál Ecseki Nándor balszerencsés volt a sorsolásnál, az első fordulóban mindjárt kínai ellenfelet kapott, a 19 esztendős ázsiai három sima szettben búcsúztatta válogatottunk balkezes klasszisát. Majoros Bencének is ázsiai vetélytárs jutott, ám szerencsére a kevésbé rázósak közül, ugyanis az első, majd a második körben is szaúd-arábiai játékos állt az asztal másik oldalán, s a világranglistán 121. helyen álló Majoros mindkétszer négy szettben vette az akadályt. A kvalifikáció harmadik körében – már a főtáblára jutásért – a 20 esztendős balkezes kínai Liang Kuo-tung személyében jóval nehezebb ellenfél vár rá.

A nőknél Dari Helga nagyszerűen kezdett, a budaörsiek fiatal válogatottja bravúros játékkal három játszmában győzte le a kínai Csang Hsziang-jüt, a folytatás azonban a német-kínai Yuan Wannal szemben már nem sikerült ilyen jól. Hasonlóan járt Imre Leila is, aki szintén a selejtező második fordulójában búcsúzott, így már csak Madarász Dóra van versenyben, neki a főtáblára jutásért a 16 éves(!) kínai Csin Jü-hszüannal kell megküzdenie.

WTT-SOROZAT, CONTENDER, AMMAN
Férfiak. Egyes. Selejtező. 1. forduló:
Vang Csen-cö (kínai)–Ecseki Nándor 3:0 (5, 6, 7), Majoros Bence–Bu Sulajbi (szaúd-arábiai) 3:1 (6, –6, 12, 10). 2. forduló: Majoros Bence–Alkhadrawi (szaúd-arábiai) 3:2 (9, 12, –9, –7, 4)
Nők. Egyes. Selejtező. 1. forduló: Dari Helga–Csang Hsziang-jü (kínai) 3:0 (8, 7, 12), Imre Leila–Todorovics (szerb) 3:0 (9, 5, 6), Ng (hongkongi)–Hartbrich Leonie 3:2 (9, –6, 9, –5, 3). 2. forduló: Madarász Dóra–Madurangi (Sri Lankai-i) 3:0 (4, 9, 10), Yuan Wan (német)–Dari 3:0 (5, 5, 1), Tennison (indiai)–Imre 3:0 (7, 6, 7)
Páros. Selejtező. 1. forduló: Dari, Hartbrich–Carey, Ho (walesi, angol) 3:1 (5, –6, 9, 7), Madarász, Imre–El-Hasani, Alhaj Hashem 3:0 (2, 6, 6)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik