Asztalitenisz: Madarász és a vegyes páros kiesett Dohában

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.03.08. 20:32
null
Szudi Ádám és Pergel Szandra kettőse balra (Illusztráció: MOATSZ Média)
Madarász Dóra és a Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes páros is vereséget szenvedett a főtábla 1. fordulójában a dohai WTT Star Contender versenyen – tudtuk meg a magyar szövetség hírleveléből.

 

A magyar csapat azzal a céllal utazott a két márciusi dohai versenyre, hogy minél több győzelmet és ezáltal ranglistapontot szerezzen. Különösen érvényes volt ez a Szudi, Pergel kettősre, amely a koronavírus-járvány kirobbanása előtt jól állt az olimpiai kvótáért zajló versenyben, és mivel még mindig sok a bizonytalanság a kvalifikációval kapcsolatban, minden megszerezhető ranglistapontra szüksége lenne.

Ezért duplán sajnálatos, hogy Szudiék a múlt heti tornán nagy csatában kikaptak egyiptomi ellenfeleiktől, most pedig szintén győzelem nélkül maradtak. A brazil Vitor Ishiy és Bruna Takahashi ellen az elbukott nyitó játszma után még egyenlíteni tudtak, ám a következő két szett a dél-amerikaiaké lett.

Madarász Dóra sérülés miatt csak a második dohai versenyen csatlakozott a többiekhez, és egyesben a főtáblán kezdhetett, mégpedig a dél-koreai Kim Ha Dzsong ellen, aki három meggyőző sikerrel zárta a selejtezőt. A lendületét Madarász sem tudta megtörni, Kim 3:1-es győzelemmel jutott a legjobb 32 közé.

Kedden így már csak az Ecseki, Szudi és a Madarász, Pergel párosnak szurkolhatunk.

WTT STAR CONTENDER, DOHA
NŐI EGYÉNI
1. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Madarász Dóra–Kim Ha Dzsong (dél-koreai) 1:3 (–6, 4, –6, –10)

VEGYES PÁROS
NYOLCADDÖNTŐ

Szudi Ádám, Pergel Szandra–Ishiy, Takahashi (brazil) 1:3 (–9, 7, –5, –8)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik