Asztalitenisz: elődöntős a Budaörs az Európa-kupában

Vágólapra másolva!
2021.05.08. 13:38
null
A Budaörs simán legyőzte osztrák ellenfelét (Fotó: Magyar Asztalitenisz Szövetség/Facebook)
A Budaörs női csapata az Európa-kupa Újvidéken zajló döntő szakaszának negyeddöntőjében nagyon simán, 3:0-ra győzte le az osztrák Villach együttesét, ezzel bejutott a legjobb négy közé.

 

A harmadik helyen kiemelt SH ITB Budaörsi SC együttes a pénteki extra szabadnap után szombat délelőtt a elődöntőért játszott az Európa-kupában. Az újvidéki torna eddig jól alakult a magyar bajnoknak, hiszen a csoportkör és az egyenes kieséses szakasz sorsolásánál is szerencsés volt, jó ágra került: négy közé jutásért az osztrák TTC Carinthiawindsvolt az ellenfél és a papírforma egyértelműen budaörsi sikert ígért. Bachman Péter vezetőedző a Lovas Petra, Surján Szabina, Póta Georgina triónak szavazott bizalmat, s a csapat hozta is a kötelezőt. Lovas a szerbiai légiós Fenyvesi Annát, Surján a horvát Ivana Malobabicot győzte le négy szettben, míg Pótának három is elég volt az osztrák Kiara Segula ellen.

„Annak köszönhettük, hogy jobb ágra kerültünk, hogy a csoportmeccsen legyőztük a francia Etivalt, így most tényleg valamivel könnyebb dolgunk volt – mondta a győzelmet követően Bachman Péter. – Azzal a nem titkolt céllal indultunk, hogy érmet szerezzünk, ezért nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült, de nem állunk meg, s bízunk benne, hogy még előrébb végezhetünk.”

A magyar együttes a házigazda szerb Novi Saddal találkozik majd az elődöntőben, amelyre – ahogy a fináléra is – vasárnap kerül majd sor. A hazaiak a cseh Hodonin ellen nyertek a negyeddöntőben 3:2-re. A másik ágon francia csatára kerül sor a Madarász Dórával felálló Lille és a Saint-Denis között.

EURÓPA-KUPA, DÖNTŐ SZAKASZ. NŐK
NEGYEDDÖNTŐ
SH-ITB Budaörsi SC–TTC Carinthiawinds Villach 3:0
Lovas Petra–Fenyvesi 3:1 (5, –5, 4, 5), Surján Szabina–Malobabic 3:1 (3, 9, –8, 9), Póta Georgina–Segula 3:0 (5, 9, 5)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik