Asztalitenisz: elhalasztották az olimpiai selejtezőt

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.19. 19:56
null
Szudi Ádám nem örül annak, hogy elhalasztották a selejtezőt (Fotó: Török Attila)
Az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) a koronavírus-járvány miatt februárról áprilisra halasztotta a tokiói olimpia egyéni európai selejtezőjét.

 

A tornát február 10–14. között rendezték volna meg Moszkvában, ám az ETTU a halasztás mellett döntött, majd néhány hete arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy mégis megrendezik ebben az időpontban, de Moszkva helyett Lisszabonban.

Mivel a járványhelyzet továbbra sem javult kellő mértékben, és több szövetség is halasztási kérelemmel fordult az ETTU-hoz, végül április 21–25-re tették át a selejtezőt, a helyszín pedig maradt Lisszabon.

A nemzetközi szövetség (ITTF) határozata szerint a kontinentális olimpiai selejtezőket április 30-ig kell lebonyolítani.

„Sajnálom, mert már nagyon vártam ezt a selejtezőt, jó lett volna, ha tudunk játszani” – idézi a magyar szövetség honlapja Szudi Ádámot, aki Majoros Bence mellett a magyar színeket képviseli a férfiak mezőnyében. Hozzátette, lesz még egy világselejtező is, tehát két lehetőségük van az egyéni kvóta megszerzésére.

„Kicsit furcsa lesz, hogy a világselejtezőt előbb rendezik meg, mint a kontinentálist, mert fordítva szokott lenni, de a cél ugyanaz lesz, azon ez semmit sem változtat” – szögezte le.

Az osztrák Wels légiósa szerint a halasztás akár a malmára is hajthatja a vizet, mivel addig – ha minden jól alakul – elindul Ausztriában a bajnokság, márciusban pedig két versenyt is rendeznek Katarban, tehát április végére már „több mérkőzés lesz a kezében”, mint februárban lett volna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik