Asztalitenisz Ek: vereséggel rajtolt az európai porondon újonc Erdért

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.10.22. 17:36
null
Ambrus Krisztina szerezte a Budapest Erdért becsületjátszmáját (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A nemzetközi porondon újonc Budapesti Erdért női csapata a várakozásnak megfelelően vereséggel rajtol az Európa-kupában, az orosz TTC Kazany 3:0-ra verte a magyar bajnoki ezüstérmest.

A PTE PEAC Kalo-Méh férficsapata már két győztes mérkőzésen is túl van az Európa-kupa első csoportkörében, a Budapesti Erdért női együttese azonban csak péntek délután állt először asztalhoz. A fővárosiak a horvátországi Duga Resában, a C-csoportban szerepelnek, s miként arról Türei Ferenc, a nemzetközi sorozatban az együttes szakmai felelőse beszélt, az Erdért számára az Európa-kupa új terep, most még csak ismerkedik a nemzetközi mezőnnyel, így nem lehetnek vérmes reményei sem.

A magyar bajnoki ezüstérmes helyzetét nehezíti, hogy ugyan Madarász Dóra, valamint az ukrán Margarita Peszocka a csapatot erősíti, de kihasználva a szabályok adta lehetőséget, a nemzetközi kupában egyikük sem az Erdért színeiben szerepel. A csoportkörnek így az Ambrus Krisztina, Imre Leila, Fejős Anna trióval vágtak neki a budapestiek, akik úgy számoltak, a csoportban a továbbjutást érő első két hely valamelyikének megszerzésére nincs esélyük, amit a számok is megerősítettek: az európai szövetség előzetes kiemelési listáján a Duga Resában szereplő öt alakulat közül az Erdért került a legrosszabb a 34. helyre.

Az első mérkőzés ennek megfelelően alakult, az orosz TTC Kazany ellen mindössze egy játszmára futotta, Ambrus csípte el Jekatyerina Okotnyikovától, Imrének Darija Sadrinával, Fejősnek pedig Anna Dmitrijevával szemben még erre sem volt esélye.

A magyar együttes még ma új asztalhoz áll, az esti programban a spanyol Tecnigen Linares lesz az ellenfél.

EURÓPA-KUPA, ELSŐ CSOPORTKÖR
Nők. C-csoport, Duga Resa
TTC Kazany (orosz)–Budapesti Erdért SE
3:0
Okotnyikova–Ambrus Krisztina 3:1 (6, –5, 5, 10), Sadrina–Imre Leila 3:0 (7, 7, 5), Dmitrijeva–Fejős Anna 3:0 (7, 6, 8)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik