Asztalitenisz: egy magyar sem jutott nyolcaddöntőbe Olomoucban

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.26. 16:43
null
Dari Helga a csütörtöki bravúrja után most is kiválóan játszott, kevés hiányzott az újabb meglepetéshez (Fotó: Dömötör Csaba)
Az Olomoucban zajló wtt-verseny pénteki játéknapján már csak három magyar volt érdekelt, ám Szudi Ádám, Ecseki Nándor és Dari Helga sem jutott be a nyolcaddöntőbe.

Kifejezetten nehéz nap várt a még versenyben lévő három magyar játékosra Olomoucban, a wtt-sorozat feeder versenyén: a 16 közé jutásért Ecseki Nándor és Szudi Ádám ázsiai ellenfelet kapott, Dari Helgának pedig ugyan európai, de jóval magasabban jegyzett játékossal kellett megküzdenie.

Szudi Ádám (világranglista-155.) a dél-koreaiak balkezese, Cso Szeung Min (109.) ellen állt asztalhoz, s ugyan jól kezdett, az ázsiai a második játszmától elkapta a fonalat, ezt követően már Szudinak nem volt esélye. Ha csak a világranglistát nézzük, Ecseki Nándornak (174.) jó esélyei voltak Hszü Haj-tunggal (235.) szemben, de mivel olyan kínai játékosról van szó, aki ritkábban szerepel nemzetközi versenyeken, s így kevesebb esélye van pontokat gyűjteni, a játéktudása alapján természetesen nem reális a helyezése. Ezzel amúgy Ecseki is szembesült, ugyanis négy szettben kapott ki a kínaitól.

A csütörtökön nagy bravúrral a kínai Li Jü-csit kiejtő Dari Helga (224.) szintén a nyolcaddöntőbe jutásért játszott a szlovák Tatiana Kukulková (96.) ellen. A budaörsiek 20 éves válogatottja ezúttal is jól tartotta magát, egyetlen pontot sem adott ingyen, de végül meg kellett hajolnia a most talán még nagyobb tudás előtt, így a szlovák játékos jutott be a 16 közé.

A mieink számára ezzel véget ért az olomouci wtt-verseny, folytatás a jövő héten a bulgáriai Panagjuristében.

WTT-SOROZAT, FEEDER, OLOMOUC
Férfiak. Egyes. A 16 közé jutásért
Hszü Haj-tung (kínai)–Ecseki Nándor 4:0 (6, 7, 6, 9)
Cso Szeung Min (dél-koreai)–Szudi Ádám 4:1 (–6, 6, 10, 5, 4)

Nők. Egyes. A 16 közé jutásért
Kukulková (szlovák)–Dari Helga 4:2 (2, –8, 5, –10, 9, 4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik