Asztalitenisz: búcsúzott a Pécs az Ek-tól a negyeddöntőben

Vágólapra másolva!
2021.05.14. 21:14
null
Pető Zsolt (Fotó: Földi Imre – archív, 2020)
Véget ért a PTE PEAC menetelése az asztalitenisz Európa-kupában, miután a magyar bajnok a varasdi torna negyeddöntőjében 3:0-ra kikapott a német SV Mühlhausentől.

 

Dudás Róbert, a pécsiek edzője a csoportkör utáni sorsolásra úgy reagált, hogy „a negyeddöntőben az egész torna talán legerősebb csapatát kaptuk, nehéz dolgunk lesz, de igyekszünk felszabadultan, teher nélkül játszani”. Való igaz, a német SV Mühlhausen a kontinens második számú sorozatában rendkívül erős együttesnek számít, az sem véletlen, hogy a kiemelésnél a második helyre került.

Ennek ellenére az első párosítás kifejezetten szorosnak ígérkezett, ugyanis Steffen Mengel és a pécsiek szerbiai légiósa, Pető Zsolt között mindössze tizenegy hely a különbség a világranglistán – előbbi a 142., utóbbi a 153. –, s a látottak ezt alá is támasztották. A szettek közben két hasonló játékerejű asztaliteniszezőt láttunk, ám az egyes etapok hajráját Mengel valamivel jobban bírta, s ez döntőnek bizonyult.

A második meccs magyar szempontból nem kis meglepetéssel kezdődött: a 43 éves Demeter Lehel megnyerte az első játszmát, sőt a másodikban is szettlabdája volt a németek osztrák légiósa, a Top 50-es Daniel Habesohn (világranglista-44.) ellen. Demeter ugyan a folytatásban is szorongatta Habesohnt, a végére beigazolódott a papírforma.

Akárcsak a harmadik párban, ahol Gerold Gábor a Mühlhausen Top 100-as cseh asztaliteniszezőjének, Lubomír Jancariknak (94.) okozott néhány nehéz pillanatot, de ez most kevés volt a sikerhez.

„Ez a realitás – értékelt a pécsiek szakvezetője. – Tavalyhoz képest egy fordulóval tovább jutottunk, azaz sikerült előre lépnünk, így összességében elégedettek vagyunk.”

A PTE PEAC tehát búcsúzott az Európa-kupától, mégis maradt magyar érdekeltség: a magyar válogatott meghatározó játékosa, Szudi Ádám csapata, az osztrák SPG Walter Wels a negyeddöntőben 3:0–ra legyőzte a cseh TTC Ostravát, ezzel bejutott az elődöntőbe.

EURÓPA-KUPA, FÉRFIAK, DÖNTŐ SZAKASZ
Negyeddöntő
SV Mühlhausen (német)–PTE PEAC Kalo-Méh 3:0

Steffen Mengel–Pető Zsolt 3:1 (–5, 7, 7, 9), Daniel Habesohn–Demeter Lehel 3:1 (–10, 13, 10, 1), Lubomír Jancarik–Gerold Gábor 3:0 (5, 5, 12)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik