Asztalitenisz: BL-negyeddöntőbe jutott a Szekszárd

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.19. 20:59
Bejutott a legjobb nyolc közé a Szekszárd AC csapata a női asztalitenisz Bajnokok Ligájában annak ellenére, hogy kedden hazai környezetben 3:2-re kikapott a francia ALCL TT Grand-Quevillytől.

A két csapat első, franciaországi mérkőzését a magyarok nyerték meg 3:1-re, így jó esélyük volt arra, hogy a záró meccsen megtartsák a továbbjutást érő második helyüket.

Az első találkozót simán hozta is a házigazdák tajvani légiósa, a friss világranglistán 11. Cseng I-csing, a másodikon azonban – két védekező stílusú játékos küzdelmében – az orosz Polina Mihajlova szoros csatában vereséget szenvedett a spanyol színekben versenyző Galia Dvoraktól.

A folytatásban Madarász Dóra a korábbi szekszárdi svéd Li Fennel került szembe, s bár az első két szett nagy csatát hozott, végül itt is a vendégek asztaliteniszezője győzött, így három pár után 2:1 volt az állás „oda”.

Csengre várt a feladat, hogy a negyedik menetben Dvorak ellen begyűjtse a Szekszárd második, egyben továbbjutást jelentő sikerét, s ő nem is okozott csalódást: az első szettet nagy fölénnyel nyerte, a másodikban nagy hátrányt ledolgozva fordított, aztán a harmadikban szépített az ellenfele, de a negyedikben nagyobb játékerejét megmutatva lezárta az összecsapást.

Az utolsó párharcban, amelyen már csak a meccs kimenetele volt a tét, Balázová felülmúlta Mihajlovát, így a BL-búcsú ellenére győzelemmel vigasztalódhatott a francia csapat.

Az már korábban eldőlt, hogy a C-csoportot a horvát Dr. Casl nyeri, a Szekszárd pedig most másodikként biztosította a helyét a negyeddöntőben.

NŐI ASZTALITENISZ BL
C-CSOPORT
Szekszárd AC–ALCL TT Grand-Quevilly (francia) 2:3

Cseng I-csing–Barbora Balázová 3:0 (8, 9, 10,)
Polina Mihajlova–Galia Dvorak 2:3 (–3, 4, 3, –11, –8)
Madarász Dóra–Li Fen 1:3 (–9, 10, –7, –5)
Cseng I-csing–Dvorak 3:1 (5, 9, –9, 5)
Mihajlova–Balázová 1:3 (5, –4, –12, –8)

A csoport végeredménye: 1. Dr. Casl (horvát) 8 pont, 2. Szekszárd 5, 3. Grand-Quevilly 5
A győzelemért 2, a vereségért 1 pont járt, azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzések döntöttek. Az első kettő jutott a negyeddöntőbe, a harmadik átkerült az ETTU-kupába.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik