Alkohol, drog, disznóól-takarítás – Ronnie O’Sullivan útja a hetedik világbajnoki címig

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2022.05.03. 15:45
null
Ronnie két gyermeke, Lily és ifjabb Ronnie társaságában (Fotó: Getty Images)
Ronnie O’Sullivan hetedik világbajnoki címe minden kétséget kizáróan igazolta, hogy ő minden idők legjobb játékosa sznúkerben. Lehet beszélni Stephen Hendryről vagy Steve Davisról, de a Wordsley-ben született klasszis sokkal keményebb megpróbáltatások közepette van a világ tetején immár több évtizede. Függőségeit, démonait legyőzte, balhés énje néha még megjelenik, de minden eltörpül amellett, amit tett ezért a sportágért. Portré.

Ronnie O'Sullivan azt mondja, hogy akkor sznúkerezett a leghatékonyabban, amikor fiatal tinédzser volt. 16 évesen 76 meccsből 74-et megnyert, első profi szezonjában sorozatban 38 mérkőzésen győzött. Sokáig ehhez az időszakhoz mértemagát, és ez rányomta a bélyegét profi pályafutása elejére. Terhet rakott magára, és ez nem használt.

A 17 éves Ronnie elvitte az Egyesült Királyság
bajnoki trófeáját a börtönbe az apjához (Fotó: Getty Images)
A 17 éves Ronnie elvitte az Egyesült Királyság bajnoki trófeáját a börtönbe az apjához (Fotó: Getty Images)

Hogy mekkora tehetség, az már az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt. Hétévesen kezdett el játszani. 1993-ban, egy héttel a 18. születésnapja előtt megnyerte az Egyesült Királyság bajnokságát, és ezzel minden idők legfiatalabb profipontszerző tornagyőztese lett. Ez a rekord a mai napig él. Még nem volt 20 éves, amikor a sportág három legfontosabb tornájának (Triple Crown – a vb mellett az Egyesült Királyság bajnoksága és a Masters tartozik ide) egyikét, a Masterst is megnyerte, ezt is minden idők legfiatalabbjaként.

Rekordok sorát tudhatta magáénak, de évekig úgy emlegették, mint a legjobb sznúkeres, akinem nyert világbajnoki címet. Merthogy az elsőre egészen 25 éves koráig kellett várnia. Ezt megelőzően hiába jutott el az elődöntőig háromszor is, hiába volt negyeddöntője, hiába csillogtatta meg tehetségét számtalanszor, hiába lökte meg 1997-ben minden idők leggyorsabb maximum brékjét(5 perc és 8 másodperc alatt), nem bírtavégig, rendre kifulladt a hajrára. Így fordulhatott elő, hogy a legendás 92-es korosztályból (O'Sullivanmellett elsősorban John Higginst és Mark Williamst szokás idesorolni – mindhárman 1992-ben lettek profik), Higgins és Williams is hamarabb szerezte meg az első világbajnoki címét.

O'Sullivan mondta később, hogy hiába van valakinek kilenc vagy tíz jó napja a Crucible-ben, elég egy rosszabb szakasz, és mindennek vége, az illető kiesik. Hogy valaki világbajnok legyen, ahhoz a csaknem háromhetes tornán végig bírni kell a nyomást.

RONALD ANTONIO O'SULLIVAN

Született: 1975. december 5., Wordsley, Anglia
Sportága: sznúker
Becenév: The Rocket
Legjobb eredményei: 7x világbajnok (2001, 2004, 2008, 2012, 2013, 2020, 2022), 7x Egyesült Királyság bajnoka (1993, 1997, 2001, 2007, 2014, 2017, 2018), 7x Masters-győztes (1995, 2005, 2007, 2009, 2014, 2016, 2017). 39 pontszerző tornagyőzelem.

A 2001-es év a világbajnokságon is elhozta végre az áttörést. A döntőben John Higginst 18:14-re győzte le. „Valóra vált az álmom, és hatalmas súly esett le a vállamról. Kimondhatatlanul boldog vagyok. A világbajnoki cím nem csak az képességeidről szól, egy csomó más tényezőnek is együtt kell állnia, hogy sikerüljön. Az utóbbi egy évben felépítettem magam, és most a legjobbamat nyújtottam” – értékelt közvetlenül a döntőután.

Azonban az első vb-címet nem sorozatban követte a többi. Világossá vált, hogy a mezőny sokkal erősebb lett, mint a korábbi évtizedekben, és még a ő tehetségével sem igazán lehet már olyan sorozatokat produkálni, mint amilyet Steve Davis a 80-as, vagy Stephen Hendry a 90-es években.

A Futás című könyvében írta, hogy a világbajnokságokat nem neki találták ki. Hogy a vb igazából az elődöntőben kezdődik. Addig az ember lejátszik nagyjából 60 frémet, másfél hét intenzív nyomást kell kibírnia. És a java csak ezután kezdődik. Ő mondja ezt, az érzéseiről beszél, hihetünk neki.

Válogatás a legjobb lökéseiből

De akármennyire is nem neki találták ki a vb rendszerét, feltűnő, hogy a Mark Selby elleni vereségét (2014) nem számítva mennyire fölényesen nyerte a vb-döntőit. Az első volt a legszorosabb. Utána Graeme Dottot (2004) és Ali Cartert (2008) 18:8-ra, majd megint Cartert 18:11-re (2012), Barry Hawkinst18.12-re (2013), Kyren Wilsont18:8-ra (2020) és idén Judd Trumpot 18:13-ra. Ha vb-t nem is, de a vb-döntőt mintha O'Sullivannek találták volna ki.

Szinte minden évben nyert egy nagy versenyt, a mostani vb-vel együtt már 39 ranglistapontszerző tornán győzött. A Triple Crown-tornák mindegyikét hétszer nyerte meg, de egyikben sem tudott nagy veretlenségi sorozatokat elérni. Ebben nemcsak a nagy riválisok, hanem saját maga is jelentős szerepet játszott. Mert kár tagadni, Ronnie O'Sullivan cseppet sem makulátlan jellem, a balhék őt sem kerülték el. A saját démonaival is meg kell vívnia a harcot, és fel kellett dolgoznia, hogy az apja gyilkosságért hosszú időre börtönbekerült.

A valaha volt leggyorsabb maximum brék

Fiatalabb korában depresszióval küzdött, nem vetette meg az italt és a drogokat sem, a hat vb-döntőt elveszítő Jimmy White-tal például nagy bulikat csaptak. Olykor teljesen piásan játszottak – persze nem versenyen – és saját bevallásuk szerint ilyenkor egészen fantasztikusan sznúkeresztek, az egyik százas bréket lökték a másik után. De érezte, hogy ez így nem lesz jó, kezeltetnie kell magát. Megtette, és igazából így indulhatott be a karrierje.

Dr. Steve Peters (Fotó: chimpmanagement.com)
Dr. Steve Peters (Fotó: chimpmanagement.com)

Akadt, hogy törölközőt tett a fejére, hogy ne lássa ellenfele szerinte borzasztó játékát. Favágónak titulálta Mark Kinget. Egy kínai tornán obszcén megjegyzést tett a sajtó egyik hölgy munkatársára, miközben nem tudta, hogy a mikrofonok minden szavátveszik – megróttákérte. 2006-ban Stephen Hendry ellen 4–1-es hátrányban volt az Egyesült Királyság bajnokságán, amikor egy sikertelenlökést után teljesen váratlanul odament Hendryhez, kezet fogott vele, majd egyszerűen kisétált az arénából, feladva a meccset. Ilyesmit a hatszoros világbajnok Steve Davis ellen is megtett, előnyben (!). A 2005-ös vb-n teljesen kopaszra borotválta a fejét, elég furán nézett rá mindenki. Ha úgy érezte, hogy elege van, akkor egyszerűen nem folytatta. Többször illetlenül gesztikulált az asztal mellett. De ezek a negatívumok eltörpülnek a pozitívumok mellett.

Óriási hatással volt és van a sznúkerre, a sport rengeteget köszönhet neki. Mert ha O'Sullivannincs, a sznúker ma biztos nem tart ott, ahol, és az amúgy zseniális Barry Hearn promóterként és a nemzetközi szövetség elnökeként sem biztos, hogy olyan népszerűvé és virágzóvá tudta volna tenni ezt a sportágat.

Mindenképp áldás volt, amikor dolgozni kezdett Steve Petersszel. A pszichológus munkája nélkül nem biztos, hogy ma is játszana, de neki sikerült kordában tartania. Peters, aki egy sor más világsztárral is dolgozott együtt, megértette vele, hogy viselkedésével a saját esélyeit szabotálja. Olykor túlságosan elragadják az érzelmei, és ez nem jó. Beszélt neki az elmében létező csimpánzról, aki folyamatosan ráakaszkodik, kiabálvatanácsokad ad, olykorkéretlenül is, és az emberről, aki a józan ész szerint él, de sokszor túlságosan is óvatosságra int. Peters megértette vele, hogy a kettőnek egyensúlyban, egymás mellett kell léteznie, akkor lesz igazán hatékony.

A futás is jót tett neki. Annyira megszerette ezt a fajta testmozgást, hogy versenyeken is indult, nem is rossz eredményekkel, és kereste a profik társaságát. Amikor lehetősége nyílt rá, sokszorfutott egy jót. Külön erről írt egy önéletrajzi könyvet Futás címmel.

STEVE DAVIS A BBC-NEK
„Olyan mezőnyben játszott, amely messze erősebb mint az előző generációké, és ezért kellett neki hosszabb idő, hogy utolérje Stephen Hendry hét vb-elsőségét. A pályafutásahihetetlenül hosszú ideje tart, sem az enyém, sem Hendryé nem volt ilyen. Rendkívüli, amit elért. Akadtak hegyek és hullámvölgyek is a karrierjében, de mindennel sikeresen megbirkózott. Bámulatos, ahogy képes megbirkózni a nyomással.”

A 2012–2013-as évadot csaknem teljes egészében kihagyta. Elment önkénteskedni egy farmra, mert úgy gondolta, hogy jót tesz neki. Takarította a disznóólat, etette az állatokat, mindenféle munkát végzett. A hosszú szünet megtette a hatását. A szezon végére, a világbajnokságra visszatért. Amíga többiek hónapokon át nyüstölték egymást, ő kipihenten érkezett meg Sheffieldbe, és meg is nyerte az ötödik vb-címét.

Pályafutása során folyamatosan éreztette a közvéleménnyel, hogy elege van az egészből, visszavonul. Végül nem tette meg, hiszen mégiscsak asznúker volt az élete. Az utóbbi időszakban, bőven túl a negyvenen is a legmagasabb szinten játszik, mert nem helyez magára nyomást, tényleg csak a játék szeretete hajtja.

Érezni rajta, hogy felszabadult. Korábban sokszor adott meg könnyedén frémeket az ellenfelének olyankor is, amikor csak egy-két sznúkernyihátrányban volt, mert egyszerűen nem volt kedve folytatni. De a mostani világbajnokságon ez megváltozott, nem volt ennyire engedékeny, tényleg szeretetből játszott. Azért látszott rajta, hogy nagyon akarja a hetediket, feszült volt persze, és néha elő is tört belőle a rosszabbik énje. Oda nem illő módon gesztikulált egy rosszabb lökés után, a döntőben a mérkőzést vezető belga Olivier Marteelleltöbb csatát is megvívott. De ment előre rendületlenül, és nem volt senki, aki megállítsa. A döntőben Judd Trump sem tudta.

Ronnie O’Sullivan és Stephen Hendry, a sznúker valaha volt legnagyobb alakjai (Fotó: Getty Images)
Ronnie O’Sullivan és Stephen Hendry, a sznúker valaha volt legnagyobb alakjai (Fotó: Getty Images)

Általános vélemény, hogy a hetedik világbajnoki címmel végleg minden idők legnagyobbja lett. Sokkal erősebb mezőnyben érte el a sikereit, mint Hendry, és a 21 Triple Crown-verseny megnyerése, az összesen 39 pontszerző torna elsősége önmagáért beszél. Jelenleg ő minden idők legfiatalabb győztes a pontszerző tornákon (17 évesen az Egyesült Királyság bajnoksága), és 46 évével legidősebb győztese a világbajnokságok történetének. Eddig hivatalosan15 maximumot lökött, 1169-szer ért el százas bréket – a közelében sincs senki.

És Ronnie O'Sullivanbiztosan folytatja! Amikor a döntő után Hendry megjegyezte, hogy megtiszteltetés számára, hogy ők ketten együtt megosztva a legeredményesebbek hét elsőséggel a vb-k történetében, Ronnie mosolyogva válaszolt: „Egy évig még biztosan!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik