Ahogy mi megéltük: hogyan dobj fel egy Újpest–Vidit? Olimpiai arannyal!

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁNKOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2020.05.13. 19:09
Sorozatunkban személyes élmények alapján elevenítünk fel egy-egy emlékezetes mérkőzést, eseményt. A 32. részben Kocsmár-Tóth István idézi fel azt a délutánt, amikor Berki Krisztián Londonban olimpiai bajnok lett. 

Még most is emlékszem, milyen tikkasztó meleg volt. Talán ezért sem hozott sziporkázó játékotaz Újpest és a Videoton összecsapása. Az NB I-es idény második fordulójában jártunk, a fehérváriak egyre stabilabb alapokon, az évad bajnokesélyeseiként, az előző idényben belga kézbe került fővárosiak az útkeresés jegyében léptek pályára. A találkozó az egyetlen gólja mellé három kiállítást hozott, de talán így sem túlzás kijelenteni, nyolc év távlatából senki nem emlékezne rá, ha nem aznap, azaz 2012. augusztus 5-én játszák.ÁmIványi Zoltánkezdősípszavával egyidőben, 1500 kilométerrel odébb valami nagy dolog készült...az Újpest és a Videoton összecsapása. Az NB I-es idény második fordulójában jártunk, a fehérváriak egyre stabilabb alapokon, az évad bajnokesélyeseiként, az előző idényben belga kézbe került fővárosiak az útkeresés jegyében léptek pályára. A találkozó az egyetlen gólja mellé három kiállítást hozott, de talán így sem túlzás kijelenteni, nyolc év távlatából senki nem emlékezne rá, ha nem aznap, azaz 2012. augusztus 5-én játszák.ÁmIványi Zoltánkezdősípszavával egyidőben, 1500 kilométerrel odébb valami nagy dolog készült...

Az UTE válogatott tornásza, Berki Krisztián ugyanezen a délutánon lépett szerhez a lólengés londoni döntőjében. Míg a pár nappal korábban tartott selejtezőben a magyar tornász rontott, addig legnagyobb riválisa, a hazai közönség előtt szereplő (egy pontozásos sportágban aligha elhanyagolható tény) Louis Smith remekelt. Most pedig eljött a két lólengés-specialista végső összecsapása – az olimpiai aranyért.

Ezt pedig a Megyeri úti stadion lelátójának egyik használaton kívüli sarkába jó érzékkel kihelyezett óriáskivetítőn követhették a jegyet váltó drukkerek, vendégek és újságírók – az említett Újpest-Videoton meccs szünetében.

Az Újpest–Videoton szünetében jött el a pillanat, Berki Krisztián a lóhoz lépett (Forrás: NS-Archív)
Az Újpest–Videoton szünetében jött el a pillanat, Berki Krisztián a lóhoz lépett (Forrás: NS-Archív)

Óriási ováció – újpesti és fehérvári torkokból egyaránt. Berki az élen!De Smith még hátra volt, sőt, a sor legvégére maradt.

ÖN JÖN!

Várjuk olvasóink hasonló személyes történeteit, a legérdekesebbeket vasárnaponként megjelentetjük a Nemzeti Sport Online-on! A történeteket egy azokhoz kapcsolódó személyes emlékről készült fotó kíséretében azahogymimegeltuk@gmail.come-mail címre várjuk!

Szabó Áron:„Gascoigne piás nyolcas (volt), de vizesnyolcas soha!”

Farkas Péter:„No, kisfiam, hiába üvöltöztél, jönnek haza az aranylábúak!”

Tisza Gábor:„Autogram? Majd később. Előbb egy közös kép!”

Dr. Nagy Zoltán: „Magyar-szovjet 0–6... Soha nem éreztem magam annyira egyedül!”

Az volt az ember érzése, ezekben a pillanatokban senkit nem érdekelt a Szuszában, hogy az Újpest épp mekkora helyzetet hagyott ki. Talán Nikolics Nemanja becserélése is csak akkor tűnt fel a közönségnek, amikor a 66. percben előkészítetteTorghelle Sándor gólját. Egy átlagos vasárnapon ez tőrdöféssel ért volna fel a lila-fehér drukkerek számára – de nem ezen.

Szinte mindenki a kivetítőt figyelte, és ha épp azon nem látszódott, hát a telefonját bűvölte, vagy – mert akadtak az átlagnál felkészültebbek – a régi időket idézve a zsebrádiót tekergette, hogy elsőként tudja meg, mit mond be a Kossuth, mi van már Smith-szel...

Döbbenet. Pillanatnyi tanácstalanság. A brit ezredre ugyanolyan pontot kapott a bíráktól.

A Londonból érkező képeken látni, hirtelen még Berki és edzője, Kovács István is meglepődnek.Aztán megjelenik a végeredmény, Smith megcsóválja a fejét – és abban a pillanatban megdörren az Újpest szpíkere is.Kristin László – mintha csak gólt lőttek volna a hazaiak – kiáltotta világgá a hírt:„Berki Krisztián olimpiai bajnok! Berki Krisztián, Magyarország és az Újpesti Torna Egylet tornásza olimpiai bajnoki címet nyer Londonban. Neki szól a taps!”

De nemcsak tapsról volt szó. Hiába egy egyéni sportágban született siker volt, a közös drukkolásnak, a „kivetítőzésnek” hála olyan reakciót váltott ki a jelenlévőkből, amire alapesetben csak a csapatsportágak képesek. A hazai B-középben – tikkasztó meleg ide vagy oda – görögtüzek gyúltak, félmeztelen alakok pörgették fejük felett a mezeket és a sálakat, majd megfeszült egy, addig a szemek elől gondosan elrejtett molinó: „Legenda lettél, Krisztián!”

Az újpesti drukkereket felkészülten érte Berki Krisztián olimpiai aranya (Forrás: NS-Archív)
Az újpesti drukkereket felkészülten érte Berki Krisztián olimpiai aranya (Forrás: NS-Archív)

2012. augusztus 5.

Úgy tapasztaltam, a legtöbb sportszerető ember számára van egy olimpiai arany, ami kiemelkedik a többi közül. A siker, ami az olimpiai arany a számára. Amiről akár egy emberöltő távlatából is úgy tud beszéli a kocsmaasztal mellett, mintha csak pillanatokkal korábban látta, élte volna át. S pont úgy rázza ki a hideg – a kellemesen beleborzongós fajta.

Az enyém ezen a napon született.


KORÁBBI ÍRÁSAINK

Kun Zoltán: Fradi–Ajax ezerötért – életre szóló élmény

Smahulya Ádám:Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján

Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára

Ritz Balázs:„A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”

Marosi Gergely: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik”

Ballai Attila: vb-szereplést ért az osztrákverés 35 éve

Szűcs Miklós:„A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte”

Kocsmár-Tóth István:„Szalaaaiiii! Nem kapok levegőt! Kit érdekel! Szalaaaaiiii!”

Szeli Mátyás:„Attól féltem, hogy rám esik egy világsztár”

L. Pap István:„Olimpiai arany valahol a Bakonyban”

Somogyi Zsolt:„Senki sem mondta, hogy a futballbarátság ilyen fájdalmat okozhat"

Őri B. Péter:„Felkaptam a széket, és szinte önkívületi állapotban üvöltöttem”

Nagy Zsolt:„Akkorát csaptam az asztalra, hogy kiborult a paprikás krumpli”

Ilku Miklós:„Az asztalon táncoltak, és azt énekelték, összetörünk mindent”

Tóth Anita:„Életemben először elpityeregtem magam”

Thury Gábor:Amikor egy újpesti is a Fradiért szorított

Csillag Péter:„Érzem a pillanat súlyát” – mondta Iniesta a Nemzeti Sportnak

Bodnár Zalán: Könnyes búcsú Tottitól Rómában

Huber Tamás:„Mi a fenét ér egy sportoló aláírása? Egy gyereknek rengeteget!”

Voleszák Gábor:„Nemcsak a csapat égett, hanem a zománcozott lábas füle is”

Somlóvári Dávid:„Szlovák–magyar: valami nagyon elpattant bennem”

Pusztai Viola:„Vigasztalhatatlan voltam, órákon át sírtam”

Rusznák György:„Üvölteni akartam...” – tíz magyar gól néma csendben

Rácz Péter:Szomorú végjáték a Maggiore-tó partján

Marosi Gergely:„Azt sem tudom, hol vagyok” – Zava és életem gólja

Kun Zoltán:Hömpölygős gólöröm, kis szépséghibával

Vincze Szabolcs:„Hiába láttam a saját szememmel, még másnap sem hittem el”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik