Aerobik-vb: Bali Dániel ezüst-, a Bali, Mazács duó bronzérmes

Vágólapra másolva!
2018.06.03. 19:56
Bali Dániel egyéniben ezüstérmes, párosban Mazács Fannival pedig bronzérmes lett a Guimaraesben rendezett aerobik-világbajnokság vasárnapi versenynapján.

A magyar szövetség beszámolója szerint az Európa-bajnok Bali 22.650 ponttal végzett a második helyen. Később vegyes párosban is színpadra állt új párjával, Mazács Fannival, akivel a selejtező negyedik helyről feljöttek a harmadikra, így 21.850 ponttal harmadikak lettek.

„Nagyon nehéz verseny volt, elképesztően elfáradtam, de mind a kétszer nagyon jól éreztem magam a színpadon, és úgy éreztem, hogy mindent beletettünk, amit csak tudtunk, és ki is jött a sok befektetett munka – értékelt Bali Dániel. Vegyes párosban is nagyon jól éreztem magam, Fannival tíz éve edzünk együtt, juniorban is párosoztunk már, meg csapatban is dolgoztunk már együtt, úgyhogy összeszokási problémánk nem volt.”

Szombaton a magyar aerodance-csapat negyedik lett a vb-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik