Aerobik: két magyar arany, egy ezüst a portugáliai vk-n

Vágólapra másolva!
2010.05.09. 19:28
Címkék
Remekelt a magyar aerobik válogatott a portugáliai világkupa-versenyen Ponta Delgadában: a magyarok mérlege két arany és egy ezüstérem.

Katus Tamás elnök tájékoztatása szerint felnőtt egyéni kategóriákban Lendvay Dóra és Roik Zsolt az elődöntőben mutatott ígéretes teljesítmény után jó gyakorlatot bemutatva, minimális pontkülönbséggel maradt le a dobogóról.

Párosban kiválóan versenyeztek, így az ezüstérem került a nyakukba. Ráadásul előkelő helyezésekkel büszkélkedhetnek a világranglistán, a portugál verseny után Roik és a páros a harmadik, míg Lendvay a 7. helyen áll.

Felnőtt csoportunk egyetlen vetélytársa, a francia egység az elődöntőben szerzett súlyos vállsérülés miatt érvénytelen bemutatót tartott, így a csoport az első helyen végzett. A magyar utánpótlás-versenyzők jó teljesítménnyel kerültek be a fináléba, melyben Sipeki Rózsa hibátlan gyakorlatot bemutatva megőrizte az elődöntőben szerzett első helyezését.

A MAGYAROK EREDMÉNYEI

Felnőtt női egyéni: 4. Lendvay Dóra 18.900, 12. Gyetvai Renáta 16.500
Felnőtt férfi egyéni: 5. Roik Zsolt 20.250
Felnőtt vegyes páros: 2. Lendvay Dóra, Roik Zsolt 20.100
Felnőtt csoport: 1. Magyarország (Osztafin Anna, Ujvári Cecília, László Orsolya, Táskai Anita, Ferenczy Edina, Borlai Sára) 15.782
Utánpótlás UP1 női egyéni: 1. Sipeki Rózsa 18.750, ... 7. Holp Rebeka 15.650

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik