A patinás Gellért Szálló futballistákat, atlétákat, golfozókat is vendégül látott

Magyar–svéd válogatott mérkőzést rendeztek 1923 októberében Budapesten, az Üllői úton 35 ezer néző látta a 2:1-es magyar győzelmet (köztük Horthy Miklós, a programra a második félidő elején ráunó kormányzó, akinek tiszteletére távozásakor a játékvezető leállíttatta a játékot, és a rendezők újra eljátszatták a Himnuszt), a Gellért Szálló vendégköre pedig a svéd válogatottat övező kulisszák mögé is betekinthetett.

„A svéd vendégek hétfőn meglehetősen későn keltek és így a programmjukat csak részben tudták megvalósítani – jelentette a Nemzeti Sport. – Tizenegykor a Gellértfürdő gőzfürdőjében megfürödtek, majd a Gellért-szálló gyönyörű termeit tekintették meg. Innen a csapat két részre oszlott. Johansson és Rubenson Nagy Józsefnél, a svéd csapat trénerénél voltak hivatalosak ebédre, ahonnan Tibor alelnökkel Oprée Rezsőhöz mentek látogatóba, magukkal víve a stockholmi olimpiádról szóló angol nyelvű könyv hatalmas kötetét, mint ajándékot. A játékosok Hajós alelnök vezetése alatt sétáltak keresztül a Ferenc József-hídon, a Duna-parton, a Kossuth Lajos-utcán a Royal-szállóhoz, ahol két órakor megebédeltek. Az ebéd utáni idő vásárlásokkal telt el. Öt órakor az egész svéd expedíció teára ment fel Bayer-Krucsay dr. svéd főkonzul Gellért-hegyi villájába, ahol a svéd háziasszony utolérhetetlen szeretetreméltósággal fogadta honfitársait. Innen a Fővárosi színházba vezetett a svédek útja, ahol a Három grácia előadását nézték meg, majd a Royalban vacsoráztak. A svédek kedden délelőtt 10 órakor a Nyugatiról indulnak.”

A svéd delegáció egyik tagja, az idézetben említett Rubenson a sportlap beszámolója szerint szolidaritásból nyakkendőtűjén a „szétdarabolt és keresztre feszített Magyarország képét” viselte. Az együttérző skandinávokkal aztán elrobogott a vonat a Nyugatiból, a Gellért Szállóban viszont nem állt meg az élet – a tehetős körök többnyire fényűző, szórakozással kísért élete. Nyolc évvel a svéd futballisták látogatása után például az alábbi hírt közölte a pesti sportlap, megemlítve az ország talán első műfüves pályáját: „Golfversenyek a Gellért-szálló pálmakertjében! A Szent Gellért-szálló műgyep golfpályáját nemcsak régi golfozók látogatják állandóan, hanem nagy számban olyanok is, akik ezen a pályán kezdtek el golfozni. Ez arra indította a szálló igazgatóságát, hogy a folyó hó 28-án rendezendő első versenyén a kezdők és a régi golfozók részére külön versenyszámokat írjon ki.”

Néhány lapszámmal később meg is leljük az újságtudósítást...

„Igen nagy érdeklődés mellett zajlott le a Gellért Szálló fedett golfpályáján rendezett vegyes páros verseny. (...) A teljes sportszerűséggel lefolytatott versenyek döntőinek eredménye a következő: 1. Gróf Apponyi Antal és Jellenz Kató, 2. Jagicza Lajos és Kochanovszky Olga, 3. dr. Pearlbaum (USA) és Horváth Piroska.”

A nyertesek névsora sokat elárul a patinás szálló golfpályáját élvezők társadalmi hátteréről, és bár a történelem kereke időközben pördült egy nagyot, Szabadság hídra nyíló panorámát hotelszobából csodálni a szocializmus évtizedei alatt is kiváltságnak számított. Exkluzív rendezvényeknek adott otthont a szálló, sőt nemzetközi értekezleteknek is, ilyen volt például az 1961-es „nőkongresszus”, amelynek sportvonatkozásaira a Népsport jelenlévő riportere is felfigyelt.

„A szó legszorosabb értelmében véve színes forgatag kavarog néhány napja a Gellért-szálló előcsarnokában és folyosóin. Exotikus arcok villannak ki furcsa fejdíszek alól, fátylak, selymek libbennek, aranypántos topánok kopognak, egyetlen dallamos zümmögésbe olvad a bábeli nyelvzavar, öt világrész asszonyai jöttek össze, hogy komoly tanácskozások során megvitassák a nők feladatát és helyzetét a mai társadalomban. A tanácsteremben feszült figyelemmel hallgatják a szónokokat, de a szünetben, az ebédlőben feloldódnak, csivitelő, kedves barátnőkké, büszke mamákká és nagymamákká változnak, címeket, apró ajándékokat cserélnek, és a gyerekek, unokák képeivel dicsekednek. (...)

Vajon mi a véleményük a sportoló nőről, milyen a sportélet hazájukban. (...) A valószínűtlenül karcsú, fekete szépség, Maria Matip Kamerunból maga is atletizál, magasugró. Nagy, olajos szeme felcsillan, amikor a sportról beszél. Ő még csak 125 centimétert ért el, de van már 150-es ugrójuk is. Őzike alakját elnyeli a nyüzsgő sokaság, helyét a hatalmas testű Dora Adjei, Ghána küldöttje foglalja el. Miután megírta megszámlálhatatlan üdvözlő lapját, beszélgetni kezdtünk. Csecsemő-gondozónő és szeret úszni, ezt pillanatok alatt elmondja. Tömör, súlyos alakjáról Brown asszony, az amerikai néger súlylökőnő jut eszembe, és azt kérdezem Dorától, miért nem próbál meg atletizálni.

– Úgy gondolja, hogy alkalmas vagyok rá? – kérdezi komolyan. – Nos, ha hazamegyek, megpróbálom. A halászok hagyományos csónakversenyéről, ünnepeik ősi táncairól beszél ezután. Be is mutat néhány lépest. Hatalmas teste csodálatos kecsességgel hajlik, hullámzik, évezredek mozgása rezdül benne. Néhány pillanatra eltűnik a Gellért-szálló előcsarnoka, egyhetes ghánai csecsemőt ünneplő család körében vagyok, akik ősi hagyományok szerint étellel és itallal érintik az újszülött ajkait, majd megszólal a zene, és kezdődik a tánc.”

A tánc néhány héttel később a MAFC zenés Mikulás-estjén folytatódott, majd a hatvanas évek közepén a világfutball ünnepelt csillagai is felvették a budai ritmust, élvezve a Gellért Szálló vendéglátását. A Budapest Honvéd elleni KEK-negyeddöntőre érkező Liverpool 1966 tavaszán ide fészkelte be magát, mielőtt a Népstadionban 0:0-s döntetlent játszott (kint aztán 2:0-ra nyert), az angolok utazásáról fennmaradt kisfilm meghökkentő jelenete az a néhány másodperc, amely a budapesti éjszakában ledér hölgyekkel táncoló angol futballistákat mutatja – talán éppen a szálloda dísztermében. Az Esti Hírlap fotóriporterének előzetes felsülésére azonban biztosan az épületben került sor.

„Ma délelőtt hiába kereste fel fotóriporterünk a Liverpool együttesét a Gellért Szállóban. A játékosok még valamennyien ágyban voltak, s a menedzser, Bill Shankly kijelentette, senki sem áll a lencse elé, mert délután 1 óráig kötelező pihenőt rendelt el.

– Mi az oka a későig tartó sziesztának? – kérdeztük.

– Egészen egyszerű oka van – mondta magától értetődően a liverpooli edző. Az utazás fáradalmait játékosaink kis kártyázással ütötték el, s valósággal észre sem vették, hogy már éjfél is elmúlt, így az utazás fáradalmait kártyázással, a kártyázás »fáradalmait« pedig most ágyban maradással pihenik ki.”

Érdekesség, hogy a liverpooliak pesti mérkőzésének másnapján az Internazionale lépett pályára a magyar fővárosban (a Ferencváros elleni BEK-negyeddöntőn 1:1-re végzett, Milánóban korábban 4:0-ra győzött). Helenio Herrera félelmetes csapata – soraiban Giacinto Facchettivel, Alessandro Mazzolával, Luis Suárezzel – még ugyanabban az évben visszatért Budapestre, decemberben a Vasas elleni, 2:0-ra megnyert BEK-mérkőzés előtt történetesen a Gellértben foglalva szállást. Ám térjünk vissza még 1966 tavaszára, amely során az Újpesti Dózsa a Leeds Unitedet fogadta Vásárvárosok Kupája-negyeddöntőn (kint 1:0-ra nyert, itt 1:1-et játszott) – a korabeli sajtóbeszámoló szerint akadt némi kalamajka az angolok elszállásolásával kapcsolatban.

„Az Újpesti Dózsa vezetői már korábban lefoglalták a szobákat az angol vendégek részére a Szabadság Szállóban. Hétfőn este aztán a Leeds United előreküldött képviselője ezzel a kéréssel fordult az újpestiekhez:

– Szeretnénk, ha a csapat a Gellért Szállóban lakna.

A további beszélgetések során aztán kiderült: nem a Szabadság Szálló ellen van kifogásuk vendégeinknek, hanem arról van szó, hogy a múlt héten a Liverpool is a Gellértben lakott, s nagyon jól játszott. Kissé babonásak hát angol vendégeink. S hogy ilyesmi miatt ne legyen rossz véleményük a magyar vendéglátásról, az Ú. Dózsa vezetői máris intézkedtek. S kedden este a Gellértben üthették fel tanyájukat J. Charlton és társai.”