Sastin Marianna és kisfia, Olivér (Fotó: Dömötör Csaba)

Első és ez idáig egyetlen női birkózó-világbajnokunk a szeptember végi kazahsztáni olimpiai kvalifikációs vb-n szenzációs fegyvertényt hajtott végre: a 62 kilogrammosok között kivívott ötödik helyével pályafutása negyedik olimpiájára kvalifikálta magát, 36 esztendősen, immár édesanyaként az egyik legnehezebb sportágban – tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni róla!

Így a hőn áhított kvóta már ott lesz a fa alatt, és tulajdonképpen egy másikat is megünnepelhet a háromtagú birkózócsalád. Igaz, nem együtt, mi több, rendhagyó módon egymástól több mint ötezer kilométerre.

Arról van ugyanis szó, hogy világbajnokunk edző-férje, Wöller Ákos idén a világ másik felén, Indiában vállalt munkát. A Vasas szakembere a tradicionális birkózócsaládból származó Vinesh Phogatot készíti fel az olimpiára, egyelőre sikerrel: az 53 kg-ban versenyző hölgy Nur-Szultanban bronzérmes lett, ezzel Sastinhoz hasonlóan ő is megszerezte a tokiói kvótát – amivel saját családja mellett Sastinékat is roppant boldoggá tette. „Ákos legalább annyira örült neki, mint az enyémnek, így ugyanis jövőre nem kell a különböző kvalifikációs versenyekre szaladgálniuk szerte a világban – Budapest, Kína, Szófia –, hanem addig is többet lehetünk együtt” – magyarázta Sastin Marianna.

Wöller a karácsonyi időszakot is Indiában tölti, úgyhogy ezúttal jobb híján Skype-on keresztül ünnepel majd együtt a család és szeme fénye, a februárban kétéves Olivér.

 Karácsony helyett fesztivál

Indiában nem ünneplik a karácsonyt, hiszen az ország túlnyomó többsége hindu vallású, a keresztények mindössze a népesség körülbelül két százalékát teszik ki a hatalmas állam déli-délnyugati részén (más kérdés, a hatalmas népesség – több mint egymilliárd ember – miatt ez a két százalék is mintegy 20-25 milliós tömeget jelent).

Sastin Marianna elmondta, Indiában legutóbbi ottjártukkor a díváli volt a nagy ünnep, ami olyan volt, akár egy hatalmas fesztivál. Ez nem is csoda, ha azt vesszük, hogy a díváli a hinduk egyik legfontosabb ünnepe. „A fények ünnepének” is nevezik, az emberek ilyenkor esténként színes lámpásokat gyújtanak, majd kiteszik őket az ablakba, hogy Laksmi istennő, aki a hinduknál a gazdagság és jószerencse istennője, megtalálja az utat a házhoz. Sastin érdekes mellékzöngeként hozzátette, furcsa paradoxon, hogy az indiaiaknak van legalább négy-öt hasonló ünnepük, amelyek középpontjában a gazdagság és a termékenység áll, miközben a hatalmas népességű ország egy jelentős része óriási szegénységben él...

A csillogó szemű apróság jóformán a birkózószőnyeg mellett nő fel, a női válogatott tagjainak kedvence, és már most világlátott csöppség, hiszen a szülők sok helyre viszik magukkal (többek közt Indiát is megjárta már velük). Egyszóval nagyon meg volnánk lepve, ha nem vinné tovább a családi hagyományt, és nem a szőnyegen kötne ki ő is.

De vissza az ünnephez: Olivér tehát idén anyával karácsonyozik – anya pedig azt is megsúgta, hogy játékvonatot hoz neki a Jézuska! –, no meg persze a nagyszülőkkel és az unokatestvérekkel, mert szerencsére szép nagy a család.

Amíg csak ketten voltunk Ákossal, nem bonyolítottuk túl a karácsonyt: huszonharmadikán elmentünk moziba, másnap pedig vagy hozzánk, Levélre vagy Ákos szüleihez, Szombathelyre. Ez egyébként idén is így lesz, csak Ákos nélkül – jó kis ötszáz kilométeres körről beszélünk, de szerencsére ma már végig autópályán lehet menni. Hála istennek sokan vagyunk, igazi zajos, olaszos családi ünneplés várható. Értelemszerűen ma már a gyerekek vannak a középpontban ilyenkor, karácsonykor: Olivérrel együtt anyuéknál is lesz összesen öt gyerek, meg anyósoméknál is négy. Ők kapják az ajándékokat, míg a felnőttek jellemzően egy nagyobbat vesznek közösen.”

Az ünnepeket külön tölti a család

A birkózóknál a folyamatos fogyás és súlyrendezés miatt mindig sarokpontnak számít az étkezés, és lássuk be, a karácsony ebből a szempontból nem a leghálásabb időszak. De Sastin Marianna elárulta, ő ezen a téren szerencsés alkat, neki nincs problémája ezzel, magyarán nem kell aszkétaéletet élnie az év egyik, fogalmazzunk úgy, „táplálékban leggazdagabb” idején.

Hál' istennek én az a típus vagyok, akire nem szoktak csak úgy felugrálni a kilók, vagyis nem kell túlzottan visszafognom magam – tény, ez a mi sportágunkban elég hálás tulajdonság – mondta nevetve Sastin, hozzátéve, a család náluk is a tradicionális konyha híve: december 24-én az édesanyja az ünnepi ebédre kacsát, vacsorára halat főz. Az ellenállás pedig akkor is hasztalan lenne, ha akarná… – Nem mintha lenne választásom. Pontosan tudjuk, hogy működik ez a nagymamáknál, főleg ilyenkor, karácsonykor: amíg étel van az asztalon, nekik nem lehet azt mondani, hogy köszönöm, most már jól laktam, nem kérek többet!”

 Négy évre hívnák

Sastin Marianna elmondta, ez az első karácsony úgy, hogy apu nem lesz itthon – és remélhetőleg az utolsó is.

Ámbár, ez még nem biztos, Indiában ugyanis – ahol az egyik legnépszerűbb és legmegbecsültebb sportágnak számít a birkózás – érthető módon roppant elégedettek Wöller Ákos munkájával. Olyannyira, hogy máris hosszabbítani szeretnének vele – méghozzá nem is kevés időre, négy évre! Sastin Marianna és férje természetesen időt kért, hogy átgondolják az ajánlatot, amely anyagilag nyilván kecsegtető, ugyanakkor a családi harmóniát tekintve legalábbis messze van az ideálistól. Wöller Ákos már így is rengeteget utazik a világ másik felébe, Indiába, illetve onnan a különböző edzőtáborokba és világversenyekre: idén a teljesség igénye nélkül repültek például Delhiből Bulgáriába, Párizsba, Bukarestbe, Kínába; haza pedig kijevi átszállással érkezett – egyszóval kilométerhiánya biztosan nincs.

Fotó: Dömötör Csaba