Jimmy White mosolyoghat: remekül játszott
Jimmy White mosolyoghat: remekül játszott

Jimmy „Whirlwind” White remek teljesítményt nyújtott a kínai Hsziao Kou-tung elleni összecsapáson, hiszen az öt nyert frame-ig tartó mérkőzésen 5:2-re nyert.

White remek formáját jól jelzi, hogy ötször produkált ötven pont feletti breaket a kínai szabadkártyás ellen. A hatszoros világbajnoki döntős a nyolcaddöntőért Mark King ellen lép asztalhoz.

„Elégedett vagyok a teljesítményemmel – értékelt a világranglistán 65. helyen tanyázó White. – Egész nyáron keményen gyakoroltam, csiszoltam a játékomat és ez most kifizetődött. Rutinomnak, és remek koncentrációmnak köszönhetem a sikert.”

„Száz százalékkal jobban játszottam, mint az előző szezonban.”

White számára a siker azért is értékes, mert így fontos ranglista-pontokat szerzett, ráadásul ilyen messze már több mint egy éve nem jutott.

Izgalmas meccsen jutott tovább Judd Trump. A mindössze 19 éves tehetség a hazai A Pu La-csianggal szemben csak az utolsó frame-ben vívta ki a győzelmet, és ugyancsak döntő ütközetre került sor Tom Ford és Jü Tü-lu között, előbbi sikerével.


SANGHAJ MASTERS

A legjobb 32 közé jutásért
Ricky Walden–Csang An-ta 5:0
Judd Trump–A Pu La-csiang 5:4
Jimmy White–Hsziao Kuo-tung 5:2
Anthony Hamilton–Li Jen 5:1
Angy Hicks–Li Jüan 5:1
Tom Ford–Jü Tö-lu 5:4
Stuart Pettman–Cao Hszin-lung 5:1
Liang Ven-po–Atthasit Mahitti 5:3