Sporttudomány: nemzetközi konferenciát tartottak Békéscsabán

SNEFF SZILÁRDSNEFF SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.09.09. 18:39
null
Rátgéber László, a Rátgéber Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatója (Fotó: Löffler Péter/Új Dunántúli Napló)
Első alkalommal rendeztek Békéscsabán nemzetközi sporttudományos konferenciát, amelyen több neves magyar szakember is előadást tartott.

 

Nagyszámú érdeklődő részvételével rendezték meg az I. Békéscsabai Nemzetközi Sporttudományos Konferenciát a BRSE akadémiáján, ahol több neves szakember is előadást tartott. A nap egyik fénypontja a szerb női válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó, BL-győztes Daniele Santarellivel készített videóinterjú volt, amely során a Magyar Röplabdaszövetség főtitkára, Ludvig Zsolt beszélgetett a neves olasz szakemberrel. Természetesen Rátgéber László kosárlabda mesteredző előadása, vagy a kézilabda világából ismert Mocsai Tamás szakmai meglátásai, illetve a férfi vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitányának, Märcz Tamásnak a gondolatai is emelték a program nívóját, akárcsak a Nemzeti Sportügynökség Zrt. projektigazgatójának, Sáfár Sándornak a prezentációja, amely a hazai sportstratégia utánpótlás-rendszerét foglalta magába.

A megnyitón az esemény főszervezője, Baran Ádám, a BRSE elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere és Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes gátfutó, a Nemzeti Sportügynökség Zrt. sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató-helyettese is ünnepi beszédet tartott.

Az előadások sorát Sáfár Sándor, a Nemzeti Sportügynökség Zrt. projektigazgatója nyitotta, aki „A hazai sportstratégia utánpótlás-rendszere, továbbá az egyes tudományos határterületek módosult, modern változásai” címmel tartott prezentációt.

A délelőtt kiemelt előadója Rátgéber László volt. A pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatója elmondta, hogy: "az edzőnek nem az a dolga, hogy stopperórával a nyakában álljon a pálya szélén és jegyzeteket készítsen, hanem inkább a saját játékosait ismerje meg minél jobban!" Az Euroliga-győztes, kilencszeres magyar bajnok mesteredző kiemelte, hogy mivel egyre több sportágban már minden adott a minőségi játékhoz, ezért manapság minden az egyéni munkán, a teljesítményen múlik.

Az ebédszünet után Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára ismertette a hazai röplabdázás stratégiáját a következő 12 évre, s felidézte azokat az időket is, amikor még olyan szintű forráshiánnyal küzdött a sportág, hogy például a játékosok neveit a családtagoknak kellett a mezre felvarrniuk, majd hozzátette, hogy 2013 óta viszont hatalmas változás következett be a magyar röplabdázásban – pozitív irányban.

A nap egyik csúcspontja az a videóinterjú volt, amelyben Daniele Santarelli, a szerb női válogatott szövetségi kapitánya beszélt az edzők szerepéről, a röplabda helyzetéről és megítéléséről. Az olasz Imoco Volley Coneglianóval 2021-ben Bajnokok Ligáját nyerő tréner kiemelte, hogy egy klub szakmai stábjában is ugyanolyan fontos a csapatmunka, mint a játékosoknál. Igazi megtiszteltetésnek érzi, hogy a világ legjobb röplabdázóival – Egonu, Boskovics – dolgozhat együtt. A horvát női válogatott korábbi kapitánya a beszélgetés végén visszaemlékezett arra, hogy 2019-ben milyen nagyszerű atmoszféra és értő közönség fogadta Budapesten, amikor együttesével pályára lépett a Papp László Sportarénában.

A rendezvényt egy kerekasztal-beszélgetés zárta, amelynek középpontjában a tehetséggondozás állt. Baran Ádám moderálása mellett „asztalhoz ült” néhány korábbi előadó mellett Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője és Märcz Tamás, olimpiai bajnok vízilabdázó, korábbi szövetségi kapitány.

Zárásként elhangzott, hogy mind Békéscsaba, mind a résztvevők nyitottak arra, hogy legyen folytatása a sporttudományos konferenciának, amely első alkalommal minden túlzás nélkül jelesre vizsgázott. Reméljük, így tesz majd a magyar női röplabda-válogatott is, amely szombaton 19 órakor a békéscsabai Röplabdázás Hete zárásaként és egyben főeseményeként Portugáliát fogadja Eb-selejtezőn.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik