Polyánszky Zoltán az új elnök
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK  (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Régen mozgatta meg a magyar sakktársadalmat akkora ügy, mint a hazai szövetség tisztújító közgyűlése. Magyarország 2024-ben megrendezi a sportág legfontosabb csapatversenyét, a sakkolimpiát, ezért különösen nagy jelentőséggel bírt a szavazás. Sokáig bizonytalan volt, hogy újra indul-e az elnöki posztért Szabó László, aki 2019 óta volt a Magyar Sakkszövetség első embere. Szabó végül úgy döntött, hogy inkább a többi feladatára koncentrál, ezért nem vállalta az újabb jelölést. Így ketten szálltak versenybe az elnöki posztért: az 54 éves Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora, illetve a 47 esztendős Polyánszky Zoltán filozófus, közgazdasági doktor. A szövetség hivatalos bejelentésekor még Varga Gábor is szerepelt az elnökjelöltek listán, ám hét közben visszalépett, és a közgyűlés kezdetére már csak Sterbenz és Polyánszky maradt.

Polyánszky eredetileg Varga Gábor csapatának tagja volt, Varga visszalépése után lett elnökjelölt.

Mindkét elnökjelölt bombaerős csapatot szervezett maga köré, és a voksolás előtt megtippelni sem lehetett, hogy végül kit bíznak meg a sportág irányításával itthon a következő években. Az utolsó pillanatokban is változott a különböző jelöltek névsora. Szabó Lászlót elnökségi tagnak jelölték, de végül ettől is visszalépett.

A Magyar Sport Házában szombat délelőtt megtartott eseményen 87, szavazásra jogosult személy jelent meg.

A voksolás előtt az elnökjelöltek tízperces lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. Polyánszky Zoltán elmondta, hogy csapatát szakmai, üzleti és kormányzati kapcsolatok figyelembevételével állította össze, és a hitelességet, minőséget helyezte előtérbe. Ígéretet tett, hogy megválasztása esetén intenzív kommunikációt folytat a játékosokkal különös tekintettel a válogatottakra, klubokkal, szakemberekkel. Továbbá törekszik a szponzorok, támogatók megnyerésére.

 A Magyar Sakkszövetség új elnöksége
Elnök: Polyánszky Zoltán
Alelnök: Flumbort András
Elnökségi tagok:
Berkes Ferenc, Font Gusztáv, Misetáné Burján Anita, Pergel László, Bea Zsolt, Dankházi Péter Farkas, Komiszár Nanetta, Kurpé Csaba Dobozy Gedeon, Szabó Ferenc

Sterbenz Tamás csak szerdán döntötte el, hogy elfogadja a jelölést. Előadásában elmondta, hogy nem tartja magát sem pénzembernek, sem politikusnak, inkább korábbi válogatott kosárlabdázónak, szövetségi kapitánynak, levelezési sakkozónak, egyetemi tanárnak rektornak, édesapának. Tervei között kiemelten szerepel a sakkolimpia sikeres megrendezése, klubfejlesztési programok megalkotása és a tehetségmenedzsment is.

Ezután került sor a titkos szavazásra, melynek eredményeként végül Sterbenz Tamás 33 szavazatot kapott, míg Polyánszky Zoltán 54-et, így utóbbit választották meg a Magyar Sakkszövetség új elnökének.

Az alelnökre és az elnökségi tagokat külön szavazással választották meg. Ez alapján Flumbort András lett az alelnök. Az elnökségi tagok sorába Polgár Judit férjét, Font Gusztávot is beválasztották, akárcsak a válogatott Berkes Ferencet.

Mit lehet tudni az új elnökről? Polyánszky Zoltánt a sakk gyermekkora óta vonzza, de csak 35 évesen kezdett versenyezni, ma is aktív játékos. 2020 decembere óta FIDE-versenybíró. 2021-ben Gonda László nagymesterrel megalapítják az Olimpia Sportegyesületet, ennek keretében szervezi a Buda Grand Prix versenysorozatot, amely 2021-ben és 2022-ben is az év legnagyobb létszámmal megrendezett egyéni sakkversenye volt Magyarországon. 2021 ősze óta a 2024-es budapesti sakkolimpia szervezőbizottsága döntéshozó testületének elnöke.

MINIINTERJÚ POLYÁNSZKY ZOLTÁNNAL
Mik az első gondolatai?
Korábban azt nyilatkoztam, hogy 80 százalék körüli a támogatottságunk, ám az utolsó napokban az ellenfél is sokat dolgozott, így a szavazás szorosabban alakult. De megnyertük, és ez a lényeg.
Mivel kezdi meg a munkát elnökként?
A vasárnapot a családomnak ígértem, mert gyakorlatilag három hete nem láttak. Utána felveszem a kapcsolatot először az iroda munkatársaival és a sportállamtitkársággal, majd utána azokkal, akik a sakkban a legfontosabbak. Elbeszélgetek velük, és megkezdem a munkát, amit a beszédemben is megígértem.
Mennyire reális terv Rapport Richárd visszahozatala?
Ez mindig cél marad, amig ő magyar állampolgár. Az anyagiak mellett bizalomépítési feladatot is jelent ez, mert megromlott a kapcsolata a szövetséggel az elmúlt időszakban. A bizalom visszaszerzése nélkül nem látok esélyt a visszaszerzésére. A pénz is fontos kérdés persze, de csak a második helyre tenném. Nagyon bízom abban,  hogy minden jó játékosunkat, aki úgy érzi, hogy harcra kész, és szívesen dolgozik a magyar színekért, így Lékó Pétert is, asztalhoz tudjuk ültetni a budapesti sakkolimpián.
 SZABÓ LÁSZLÓ: BELÁTTAM, HOGY AZ ELNÖKSÉGI MUNKA MÁR NEM FÉR BELE

 Szabó László, a Magyar Sakkszövetség leköszönő elnöke is nyilatkozott a Nemzeti Sportnak a szombati tisztújító közgyűlést követően.

Fotó: Dömötör Csaba

– Hogyan értékeli az elmúlt négy évet, amíg a Magyar Sakkszövetség elnökeként dolgozott?
– Két fő dolgunk volt: egyfelől a Magyar Sakkszövetség megreccsent gazdasági és szervezeti rendszerének újjáépítése, illetve biztos pénzügyi alapokra állítása. 2022-ben 130 millió forintos költségvetéssel tudtunk működni, hasonlóra nagyon régen volt példa. Az elmúlt négy év számtalan sikert hozott a magyar sakknak, például hogy a vezetésemmel idehoztuk a jövő évi sakkolimpiát – ez a világ ötödik legnagyobb sporteseménye, amelyet Magyarország még soha nem rendezett meg. Nem véletlen, hogy ezek miatt különösen érdekes volt, hogy kik indulnak az elnöki pozícióért.

– Nagyjából két hete azt nyilatkozta: erősen hajlik arra, hogy újból elinduljon a posztért. Mi változott meg az elképzeléseiben, hogy végül meggondolta magát?
– Két szempont alapján döntök mindig: egyrészt megpróbálom az életemet racionálisan élni, akár több évre előrelátni, és a terveim szerint az elkövetkező évek úgy alakulnak, hogy az elnökségi munka nem fér bele. Ezt beláttam, elfogadtam, megbeszéltem a kollégáimmal is, és végül úgy döntöttem, hogy nem vállalom. Másrészt fontos, ha az ember csinál egy projektet, akkor tudja, olyasvalakinek adja át, aki azt jól, vagy akár még jobban viszi tovább. Úgy láttam, hogy van erre esély: Sterbenz Tamás professzor úr, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora ideális elnökjelölt volt, lenyűgöző prezentációt és tervet vázolt a közgyűlés elé. Amikor eldőlt, hogy Tamás vállalja a jelöltséget, biztossá vált, hogy nem kell indulnom.

– Mit vár az utódjától, Polyánszky Zoltántól? Milyen útravalóval tudná ellátni őt?
– Úriemberek vagyunk, ezért természetesen gratulálok neki, és sok sikert kívánok a munkájához. Mindenben, amiben igényli ő és a munkatársai, a rendelkezésükre állok. De hadd tegyek egy kritikus megjegyzést: nem azért akarunk a sakkszövetség, vagy bármely más sportszövetség elnöke lenni, hogy azok legyünk. Ez nem cél, hanem feladat, eszköz valaminek az eléréséhez. Polyánszky Zoltán bizonyára nagyszerű szakember a maga területén – bár nekem nem derült ki, hogy ez micsoda –, de semmi más nem motiválta őt, csak az, hogy mindenáron a Magyar Sakkszövetség elnökévé váljon. Ilyesmi ritkán vezet sikerre.

  SZ. R.