Rögbi-vb: Dél-Afrika lesz Anglia ellenfele a döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.27. 12:45
null
A dél-afrikai válogatott története során harmadszor jutott vb-döntőbe (Fotó: AFP)
A dél-afrikai válogatott 19–16-ra legyőzte Walest a Japánban zajló rögbi-világbajnokság vasárnapi elődöntőjében, Jokohamában, így jövő szombaton Angliával mérkőzhet majd meg a döntőben.

A torna második elődöntője kevés célszerzési lehetőséget hozott. Az első félidőben aktívabb dél-afrikaiak büntetőgólokkal megérdemelten jutottak 9–3-as vezetéshez, a magára találó Wales azonban Daniel Biggar büntetőivel a 46. percre egyenlített.

A szünet után átvette a kezdeményezést a walesi együttes, meglepetésre mégis a védekezésre kényszerített dél-afrikaiak értek el előbb célt, amire az európaiak nyolc perccel később ugyancsak céllal válaszoltak. Nyílt és mozgalmas hajrá következett, amelyben Handré Pollard negyedik sikeres büntetőjével a dél-afrikaiak kerekedtek felül.

A dél-afrikai válogatott története során harmadszor jutott fináléba, 1995-ben, rendezőként Új-Zélandnál, míg 2007-ben, Franciaországban Angliánál bizonyult jobbnak. Az egyszeres, 2003-ban vb-aranyérmes angolok – akik a szombati elődöntőben a háromszoros vb-győztes, legutóbbi két tornán elsőként végzett Új-Zélandot győzték le 19–7-re – negyedszer jutottak fináléba.

Az elődöntők két vesztese, Új-Zéland és Wales a pénteki bronzmérkőzésen találkozik.

RÖGBI-VB, JAPÁN
ELŐDÖNTŐ

Wales–Dél-Afrika 16–19 (6–9)
Szombaton játszották
Anglia–Új-Zéland 19–7 (10–0)

A TOVÁBBI PROGRAM
A HARMADIK HELYÉRT
November 1., péntek
10.00: Új-Zéland–Wales
DÖNTŐ
November 2., szombat
10.00: Anglia–Dél-Afrika

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik