Rögbi: már a világbajnokság előtt visszavonul a válogatottól az angol legenda

T. B.T. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.22. 15:02
null
James Roby visszavonult az angol válogatottól (Fotó: AFP)
A St Helens klublegendája, James Roby bejelentette, hogy visszavonul az angol rögbiválogatottból, és már nem fog játszani a koronavírus-járvány miatt 2022-re halasztott rögbi-világbajnokságon.


A 35 éves Roby, aki a jövő héten egymást követő harmadik Betfred Super League-győzelméhez segítheti hozzá a St Helenst, úgy fogalmazott posztjában, reménykedett, hogy beválogatják az angolok 2021-es világbajnoki keretébe, de 2022 már túl késő neki, és hogy az idő senkire sem vár. Meggyőződött arról, hogy itt az ideje lezárnia a nemzetközi karrierjét. Zárásként köszönetet mondott mindekinek, aki a válogatott évek alatt a munkáját valamilyen formában segítette.

Shaun Wane, az angol rögbi válogatott vezetőedzője elmondta: „Régóta csodálom Jameset, és el vagyok keseredve, hogy soha nem kaptam lehetőséget arra, hogy az edzője legyek. Játszott volna a világbajnokságon, ha az idén került volna megrendezésre, de megértem a döntésének okát.”

James Robyt már klubszinten sem sokáin láthatjuk játszani, aki 19. és egyben utolsó szezonját játssza 2022-ben a St Helens színeiben. Roby egész profi pályafutása során a St Helens mezét viselte, és több mint 500 profi mérkőzésen lépett pályára a csapatban. Roby négyszer játszott Szuperliga-döntőt, négyszeres Challenge Cup-győztes, 2007-ben World Club Challenge-et nyert, és hatszor szerepelt a Super League Dream Team csapatában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik