Az Év Sportolója Gála: minden idők legjobbjai

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2021.01.02. 16:58
Az idei gálán kézhez vehetik elismerésüket a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo és a szakszövetségek közös játékának győztesei, a Pólósok pólósa és a Kézisek kézise(i).
Faragó Tamás fénykorában (Fotó: MTI)
Faragó Tamás fénykorában (Fotó: MTI)

A koronavírus-világjárvány miatt a 2020-as esztendő rendhagyó volt a sportvilágban is, és bár a Magyar Sportújságírók Szövetsége a hagyományokat folytatva immár 63. alkalommal is megrendezi az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálát 2021. január 11-én, a korábbi évekhez képest sok változás történt a kategóriákban, és speciális díjakat is átadnak a Nemzeti Színház Gobbi Hilda-stúdiótermében.

Így például három elismerést is átnyújt a Nemzeti Sportot is kiadó médiavállalat, a Mediaworks Hungary Zrt.: a gálán kapják meg ugyanis díjukat a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet és az Origo.hu közös játékának győztesei, vagyis a Pólósok pólósa és a Kézisek kézise (ebben külön női és férfi) szavazás nyertesei.

A három médium a szakszövetségekkel együttműködve előbb 2020 májusában a Pólósok pólósa játékot hirdette meg, és szakemberekből álló grémium szavazott: a még élő 1976-os olimpiai bajnokok, a köztünk lévő szövetségi kapitányok és a BEK/BL-győztes szakvezetők (a Kemény Dénes-éra háromszoros olimpiai aranyérmes játékosai azért nem szavaztak, mert ők még a montreali hősöket sem láthatták). Ezt követően pedig júniusban és júliusban került sor a Kézisek kézise szavazásra, amelyben a szakmai zsűrit a magyar férfi kézilabda-válogatott tizenegy korábbi hazai szövetségi kapitánya alkotta.

Emlékeztetőül: a pólósok pólósa Faragó Tamás, a kézisek kézise a nőknél Gódorné Nagy Marianna, a férfiaknál Kovács Péter lett (az első tíz helyezett sorrendjét és a kapott pontszámokat lásd keretes írásunkban).

„A karantén idején indítottuk el ezt a játékot, de végképp nem pótcselekvésnek szántuk – fogalmazott az ötletgazdák egyike, Ballai Attila, a Mediaworks Hungary Zrt. sportfőigazgatója, aki díjátadó is lesz a gálán, tőle veheti majd át az értékes trófeát Kovács Péter, a férfi győztes. – Meg akartuk idézni a dicső magyar sportmúltat, a még velünk élő, olykor méltatlanul elfeledett, az információ hiányából adódóan nem eléggé tisztelt héroszokat. Nem a passzív romantika jegyében, hanem legalább kettős, aktuális céllal. A sport ifjabb hívei számára ismeretterjesztőnek, hadd tudják meg, hogy a huszonegyedik századot bizony megelőzte a huszadik, és már akkor sem fakockával űzték a pólót, a kézi- és a kosárlabdát. Másrészt, bár a sportban mindennap új hősök születnek, és a tegnapi érdemmel ma nem lehet meccset nyerni, ettől még az érdem örök marad – az eddigi voksolások végkimenetele ezt híven mutatja. Úgy hiszem, az egykori bajnokoknak, idoloknak különösen sokat számít, hogy nem felejtettük el őket, hogy sikereiket nemcsak márványtáblák és évkönyvek, hanem hívek és lelkek is őrzik.

Gódorné Nagy Marianna (9) fénykorában (Fotó: MTI)
Gódorné Nagy Marianna (9) fénykorában (Fotó: MTI)

Mert az emberi természet alapjaiban nem változik, és legalább annyira teremtettünk érző lénynek, mint amennyire gondolkodónak. Ezért még e modern, minden tekintetben anyagi központú világot is döbbenetesen megrázta Benedek Tibor halála. Csekély megnyugvást adhatott nekünk, hogy ő és Kárpáti György is megérte még a Pólósok pólósa május 21-i eredményhirdetését; hiszem, ha idős vagy beteg emberek még életükben megkapnák azt a szeretetet, ragaszkodást, elismerést, tiszteletet, amelyben általában csupán haláluk után, gyászbeszédekben, nekrológokban, gesztusokban részesülnek, az nemcsak megédesítené, de meg is hosszabbítaná hátralévő napjaikat, éveiket.”

Az M4 Sport – Az Év Sportolója 2020 Gála felvezetőjeként január 2-án – a pandémia miatt a szokásoktól eltérően – online sajtótájékoztatót tartott az MSÚSZ és az esemény szervezőbizottsága, ekkor ismertette – természetesen a sorrend megjelölése nélkül – a kategóriák első három-három helyezettjét.

A SZAVAZÁSOK VÉGEREDMÉNYE

Pólósok pólósa
1. Faragó Tamás 78 pont
2. Kásás Tamás 75
3. Gyarmati Dezső 74
4. Benedek Tibor 51
5. Szívós István 50
6. Sárosi László 39
7. Kiss Gergely 38
8. Kárpáti György és Biros Péter 34–34
10. Molnár Endre 29

Kézisek kézise, nők
1. Gódorné Nagy Mariann 99 pont
2. Görbicz Anita 97
3. Sterbinszky Amália 96
4. Kökény Beatrix 71
5. Radulovics Bojana 66
6. Pálinger Katalin 40
7. Farkas Ágnes 32
8. Elekné Rothermel Anna 30
9. Horváth Klára 25
10. Siti Beáta 24

Kézisek kézise, férfiak
1. Kovács Péter 99 pont
2. Nagy László 94
3. Varga István 56
4. Pérez Carlos 47
5. Bartalos Béla 46
6. Éles József 39
7. Marosi István 33
8. Marosi László 30
9. Kovács László 21
10. Fenyő András 19

Kovács Péter fénykorában (Fotó: MTI)
Kovács Péter fénykorában (Fotó: MTI)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik