WTCR: Urrutia nyert; Michelisz hetedik az idényzáró versenyen

Vágólapra másolva!
2020.11.15. 16:00
null
Michelisz hetedikként zárt az utolsó versenyen (Fotó: DPPI)
Santiago Urrutia nyert a túraautó-világkupa (WTCR) 2020-as idényének záró versenyén Spanyolországban. Mögötte Yann Ehrlacher és Jean-Karl Vernay zárt. A magyarok közül Michelisz hetedik, Tassi Attila csapatutasítás után tizenegyedik, Boldizs Bence tizenhetedik, míg Kismarty-Lechner Gábor tizenkilencedik lett.

 

 

A pole pozíciót szerző Santiago Urrutia várhatta az élről a piros lámpák kialvását, mellőle az előző futamon a világkupa-győzelmet bebiztosító Yann Ehrlacher indulhatott, míg a második sorból Nathanaël Berthon és Thed Björk.

A fordított rajtrácsos versenyen a Zengő Motorsporttal dobogót szerző Mikel Azcona a hatodik, míg a magyarok közül Michelisz Norbert a kilencedik, Boldizs Bence a tizenegyedik, Tassi Attila a tizennegyedik, míg Kismarty-Lechner Gábor a huszadik rajthelyről vághatott neki a 12 körös idényzáró futamnak. Néstor Girolami technikai problémák miatt nem tudott elstartolni.

Urrutia jól rugaszkodott el, és meg is tudta tartani az első helyet, mögötte Ehrlacher, Berthon, Vernay és Björk következett az első ötösben, míg hátrébb Michelisz a tizedik pozícióba esett vissza, miután Tassi a jó rajtot követően a Hyundait is maga mögé utasította.

Az összetett második helyéért harcban lévő Vernay a második körben Berthont előzte meg a harmadik helyért, az Audi franciáját aztán Björk is lehagyta, majd Azcona is támadni kezdte. A spanyol offenzívája is sikerrel zárult, ötödiknek lépett előre, míg Berthon újabb pozíciókat bukott. Muller, majd Tassi előzte meg, utóbbi ezzel a hetedik helyre jött fel. A Honda magyarját aztán pár körrel később Michelisz is követte, és ő is maga mögé utasította Berthont, aminek révén nyolcadikként haladhatott tovább.

Az élen közben Urrutia 4 másodperces előnyt épített ki Ehrlacher és Vernay előtt, a top 3-ast Muller és Azcona követte. Az élen már nem változott a helyzet: Urrutia nyert a világkupagyőztes Ehrlacher és az egyéni összetett negyedik helyén záró Vernay előtt.

A mieink közül az addig a hetedik helyen haladó Tassi csapatutasításra lelassított, hogy Guerrierit maga elé engedhesse, emiatt egészen a tizenegyedik helyre esett hátra. Az argentin így harmadikként zárta az összetett, ám nem lehetett kizárni, hogy pályaelhagyás miatt utólag büntetést kap. Guerrieri nem is úszta meg a szankciót, 30 másodperces időbüntetést kapott, aminek következményeként a 18. helyre sorolták hátra, és elvesztette az összetettbeli harmadik helyét – a pozíciót így Vernay szerezte meg.

Michelisz hetedikként, Boldizs tizenhetedikként, Kismarty-Lechner tizenkilencedikként szelte át a célvonalat.

Ezzel véget ért a WTCR 2020-as idénye, a vk-győztes Ehrlacher, az újoncok közül Magnus lett a bajnok, míg a csapatok közül a Lynk & Co zárta az élen az évet. Folytatás május 14–16-án az idénynyitó versenyhétvégével a Hungaroringen!

A vk végeredménye: 1. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 234 pont, 2. Yvan Muller (francia, Lynk & Co) 195, 3. Jean-Karl Vernay (francia, Alfa Romeo) 194, 4. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 188, 5. Gilles Magnus (belga, Audi) 172,... 12. Tassi Attila (magyar, Honda) 100, 13. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 93,... 18. Boldizs Bence (magyar, Cupra) 35,... 20. Kismarty-Lechner Gábor (magyar, Cupra) 17

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik