WTCR: Urrutia maradt az élen, Tassi a 10., Michelisz a 11. lett

Vágólapra másolva!
2020.11.14. 14:32
null
Tassi Attila a top 10 végén zárta a második edzést Spanyolországban (Fotó: DPPI)
Az első szabadedzéshez hasonlóan a második tréninget is Santiago Urrutia zárta az élen a túraautó-világkupa (WTCR) spanyolországi igényzáróján. Tassi Attila ezúttal a 10., Michelisz Norbert pedig a 11. pozícióban végzett.

 

A Lynk & Co nyitott az élen a spanyolországi idényzáró első szabadedzésén, de a magyar versenyzők közül Michelisz Norbert és Tassi Attila is bekerült az első tíz közé. Akárcsak a nyitó edzést, a második tréninget is ködös, nem éppen a legideálisabb körülmények között kezdhette meg a mezőny.

Tíz perc eltelével az a három versenyző állt az élen, akik az első edzésen is ott voltak, azaz Santiago Urrutia, Jean-Karl Vernay és Yann Ehrlacher. A bajnoki összetett második helyén álló, így a vk-győzelemért harcoló Esteban Guerrierinél viszont technikai probléma jött elő, így értékes időt veszített a második tréning elején.

Nem sokkal később José Manuel Sapag járta meg látványosan a kavicságyat, majd a 28-as számú Hyundai megállt a pálya szélén, ami miatt a piros zászlót is lengetni kellett. Az edzés nagyjából negyedóráig állt, de az újraindítás után Guerrieri továbbra sem tudta elhagyni a Honda garázsát.

Az argentin pilóta végül kör nélkül zárta az edzést, az élen ezúttal is Urrutia végzett Vernay és Mikel Azcona előtt. Tassi a 10., Michelisz a 11. lett. A Zengő Motorsport magyar párosa,Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor a 15. és a 20. helyen zárta a tréninget.

Folytatás 15 órakor az időmérővel!

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
SPANYOLORSZÁG, 2. SZABADEDZÉS
1. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co) 2:13.540
2. Jean-Karl Vernay (francia, Alfa Romeo) +0.128
3. Mikel Azcona (spanyol, Cupra) +0.603
4. Nathanaël Berthon (francia, Audi) +0.770
5. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) +0.783
...
10. Tassi Attila (magyar, Honda) +1.202
11.
Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +1.237
...
15. Boldizs Bence (magyar, Cupra) +1.767Í
20. Kismarty-Lechner Gábor (magyar, Cupra) +4.126

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik