WTCR: Tarquinié a harmadik verseny, Muller a falnak nyomta Micheliszt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.08. 20:18
null
Tarquini háromból két versenyt megnyert a hétvégén (Fotó: AFP)
A szombati futam után a vasárnapi második viadalon sem talált legyőzőre Gabriele Tarquini, aki könnyedén hozta be a Hyundait az első helyre. Mögötte márkatársai – Yvan Muller és Thed Björk – értek célba. Előbbit viszont a verseny elején még figyelmeztetni is kellett fekete-fehér zászlóval, miután a rajtnál a falnak nyomva Micheliszt, kis híján azonnal véget vetett a magyar pilóta versenyének. Michelisszel végül nem történt nagyobb baj, ám autója megsérült annyira, hogy ne tudjon százszázalékos teljesítményt nyújtani.

Az élről induló Gabriele Tarquini jól kapta el a rajtot és meg is tudta tartani az első helyet, mögötte azonban nem kis tülekedés alakult ki. Ebből Michelisz Norbert nem jött ki jól, a magyar versenyzőt Yvan Muller szorította a falnak nem éppen sportszerű módon – emiatt Michelisz a harmadikról az ötödik helyre esett vissza.

Mullernek később fekete-fehér zászlóval jelezték a versenybírák, hogy ők sem találták éppen szabályosnak a manővert, és a következő sportszerűtlen viselkedésnél már nem figyelmeztetéssel, hanem kizárással kell szembenéznie a franciának.

A 2. körben furcsa jelenetnek lehettünk szemtanúi, ugyanis egy napernyőt fújt be a pályára a szél. A nem odaillő tárgyat Esteban Guerrieri el is találta, de szerencsére nem lett az esetből nagyobb probléma.

A 7. körben Frédéric Vervisch próbálta megelőzni Pepe Oriolát, ám belecsúszott a spanyol SEAT-jába. Oriola autója nem sérült meg jelentősen, ám Vervisch számára véget ért a futam. Először úgy tűnt, hogy az elakadt Audit sárga zászlós jelzés mellett is el tudják vontatni, ám később inkább pályára küldték a biztonsági autót. A versenytávot így a tervezettnél két körrel meghosszabbították (a szabályok értelmében a safety car mögött eltöltött körök nem számítanak bele a versenybe, ezért ment többet a mezőny).

Az újraindítást követően úgy tűnt, hogy kissé lenyugodtak a kedélyek, ám Guerrieri nem sokkal később gondoskodott róla, hogy ez ne maradjon így sokáig. John Filippivel csatázott ugyanis, ám ebből a párharcból ő jött ki rosszul, amikor ráhúzta a kormányt a francia SEAT-jára. Guerrieri keresztbe fordult, majd véget is ért a verseny a számára.

Ezt követően Tom Coronel csatázott Mat'o Homolával, ebben az utóbbi maradt alul, majd amikor lecsúszott a poros ívre, Nathanaël Berthont is megkapta a nyakára. Ezen mintha a francia lepődött volna meg kissé, és a Homolával való csata végén egyenesen a falban végezte. Jöhetett újra a biztonsági autó!

Tarquini a második újraindítást is jól kapta el, és továbbra is vezette a versenyt. Mögötte Björk volt a második, ám nem sokkal később úgy tűnt, a svéd autója lelassult. Végül viszont csak Muller ment el a csapattársa mellett – ez talán az összeesküvés-elméletek gyártóinak fantáziáját indíthatja be.

Tarquininek mindezzel nem kellett foglalkozni, és könnyedén behozta a Hyundait az első helyre. Mögötte a márkatársai – Muller és Björk – végeztek. Michelisz Ehrlacher mögött az 5. helyen ért célba a sérült autójával.

Tarquini a győzelemmel visszavette a vezetést az összetettben, így éllovasként érkezhet három hét múlva a Hungaroringre, a magyarországi versenyhétvégére, ugyanis hazánkban folytatódik a WTCR 2018-as szezonja.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA, MARRÁKES
HARMADIK VERSENY

1. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai i30 N)
2. Yvan Muller (francia, Hyundai i30 N)
3. Thed Björk (svéd, Hyundai i30 N)
4. Yann Ehrlacher (francia, Honda Civic Type R)
5. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai i30 N)
6. Mehdi Bennani (marokkói, Volkswagen Golf GTI)
7. Robert Huff (brit, Volkswagen Golf GTI)
8. James Thompson (brit, Honda Civic Type R)
9. Jean-Karl Vernay (francia, Audi RS 3 LMS)
10. Pepe Oriola (spanyol, SEAT León Cupra)

15. Nagy Norbert (magyar, SEAT León Cupra)

kiesett: Szabó Zsolt (magyar, SEAT León Cupra)

A bajnokság élmezőnye: 1. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai i30 N) 62 pont, 2. Thed Björk (svéd, Hyundai i30 N) 51, 3. Mehdi Bennani (marokkói, Volkswagen Golf GTI) 42, 4. Jean-Karl Vernay (francia, Audi RS 3 LMS) 41, 5. Yann Ehrlacher (francia, Honda Civic Type R) 37, 6. Yvan Muller (francia, Hyundai i30 N) 29, 7. Robert Huff (brit, Volkswagen Golf GTI) 24, 8. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai i30 N) 22

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik