WTCR: Nyugodt vagyok és magabiztos – Michelisz Norbert

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2021.08.17. 07:15
null
Michelisz Norbert már nyert is, dobogós helyet is szerzett a Hungaroringen, s ha ez egyszer összejön, utóbb mindig vágyik rá az ember (FOTÓ:FIAWTCR.COM)
Michelisz Norbert célja, hogy a hétvégi, hungaroringi túraautó-­világkupafutamon a dobogóról integessen a hazai nézőknek – csalódott lenne, ha ez nem sikerülne.

– A tavalyi zárt kapus megméretés után a hétvégén nézők előtt rendezik meg a túraautó-világkupa hungaroringi futamát. Hogyan érinti?
– Különleges érzés lesz – válaszolta a túraautó-világkupa 2019-es győztese, Michelisz Norbert a hétfői online sajtótájékoztatón. – A Hungaroringen amúgy is egészen más versenyezni, mint máshol, hiszen itt kezdődött a pályafutásom, sok szép emlékem fűződik hozzá, és érdekes, hogy ezek nagy része a nézőkhöz kapcsolódik. Hogy sokan ott voltak és szurkoltak nekem. Az első, 2011-es világbajnoki futamból például a pályán történtekből csak mozzanatok vannak meg, viszont arra tisztán emlékszem, hogy a közönség skandálta a nevemet és minden erejével támogatott. Már akkor tudtam, hogy ez életre szóló élmény lesz. A legutóbbi hungaroringi viadalt 2019 áprilisában tartották, vagyis több mint két év telt el hazai, nézők előtt megtartott futam nélkül, és mivel tavaly a zárt kapuk mögött úgy éreztem magam, mint egy kollektív tesztnapon, nagyon remélem, most megint sokan lesznek.

– Mire számíthatnak?
– Programokból nem lesz hiány: a mi bajnokságunk is elég kompakt azáltal, hogy két napba sűrítették be az összes edzést és versenyt, és mellé itt van még az elektromos TCR-sorozat is, ami teljesen új versenyformátum. A kettő együtt azt eredményezi, hogy ha valaki a hétvégén a Hungaroringre megy, nagyon töményen kapja az autó-motorsportot. A bajnokság szempontjából ráadásul fontos szakaszhoz érkeztünk, élesedik a verseny, úgyhogy tarkabarka időmérőt és futamokat láthat a közönség – nehéz lenne bármit is megjósolni. Ha nem versenyeznék, biztos kimennék már csak a hangulat miatt is.

– A fentiekből is kiderül: ön az összes hungaroringi túraautó-világbajnoki, illetve világkupafutamon rajthoz állt. Milyen emlékeket őriz?
Legelőször viszonylag későn jött a hír, hogy júniusban itthon rendeznek versenyt, így nem volt időm lélekben felkészülni. De a későbbiekben sem volt könnyebb: öt-hat év kellett, hogy kezelni tudjam azt az extra nyomást, ami a hazai hétvégén rajtam volt. Az utóbbi években ez valamicskét enyhült, elkezdtem a pozitív oldalát látni a hazai versenynek, elmúlt a gyomorgörcs, és most inkább csak jóleső várakozás van bennem. Nagyon várom azokat a pillanatokat, amelyeket szombaton és vasárnap a saját közönségünk előtt átélhetünk. Nyugodt vagyok és magabiztos, energiával telve várom a szombatot.

– Milyen reményekkel?
Az én fejemben az van, hogy szeretnék futamot nyerni. Nem tudom, ez mennyire lesz reális, de a szezon előtt teszteltünk itt, és akkor nagyon jól éreztem magam, jók voltak a köridők is. Csalódott leszek, ha legalább egy futamon nem tudunk a dobogóra állni – a célom, hogy onnan integessek a nézőknek. Az idén van már dobogós helyezésem, remélem, itthon is összejön.

– Reális?
Alapvetően nehéz hétvégére számítok, hiszen a Honda mellett a miénk, vagyis a Hyundai lesz az egyik legnehezebb autó, ami a papírforma szerint küszködős hétvégét ígér, de alapvetően azt érzem, hogy tavalyhoz képest sok mindenben sikerült előrelépni, és a Hungaroring egyébként is mindig olyan helyszín, ahol az átlagosnál kicsit mindig jobban teljesítek. Ezzel tudom talán kompenzálni a pluszsúlyok jelentette hátrányt. Úgyhogy bízom benne, a dobogó reális célkitűzés. 2019-ben és 2018-ban sikerült, 2015-ben és 2012-ben pedig nyerni is tudtam, és hát ha ez egyszer összejön, utóbb mindig vágyik rá az ember.

– Lassan a célegyenesbe fordul a bajnokság: van már szó arról, hogy a csapat vezetősége leteszi a garast egyik vagy másik pilóta mellett?
– Nálunk ilyesmiről egyelőre nem volt szó, ami az én szempontomból nem olyan nagy baj, mert nem állok valami jól. Versenyzőként nagyon rossz ezt kimondani, de ha úgy adódik, nyilván segítem a csapattársaimat a bajnoki címért folyó küzdelemben, hiszen amikor ilyen kicsi a különbség a csapatok és a versenyzők között, a jó stratégiának nagy szerepe van a végső sikerben. De szerencsére csapatutasításról egyelőre nincs szó, és bízom benne, hogy néhány forduló után csökkenteni tudom a hátrányomat, és olyan pozícióba kerülök, hogy az utolsó két-három futamon én legyek az, akit segítenek a többiek.

– Az olasz verseny törlésével volt egy hosszabb szünet a naptárban. Sikerült valamennyit pihennie?
Igen. Alapvetően nem terveztünk nyaralást, mert a naptár miatt nem lett volna rá idő. Így amikor kiderült, mégis lenne rá, gyorsan körbenéztünk, és Johannával lefoglaltunk egy görögországi nyaralást. Nagyon jól sikerült, azért is, mert mostanra már nagyon szeretnék versenyezni.

– Aktívan pihent?
Is-is. Amikor pihenni volt kedvünk, pihentünk, amikor pedig menni támadt kedvünk, béreltünk egy autót vagy egy quadot, és csatangoltunk a környéken. Kikapcsoltam a telefonomat, olvastam, kihasználtam a lehetőséget, hogy hódoljak ennek a szenvedélyemnek is.

– Mit olvas szívesen?
Thrillereket és krimiket. Most éppen az amerikai Karin Slaughter regényei tetszenek, élvezettel olvasom őket.

– Fontos, hogy olyasvalamit olvasson, ami agytornára készteti?
Nagyon. Azért is, mert azt vettem észre, hogy az utóbbi időben kissé figyelemzavaros lettem amiatt, hogy sokat nyomkodtam a telefont. Az olvasáshoz sem volt türelmem, húsz-harminc oldal után kezembe vettem a telefont, vagy felálltam, és ez nem tetszett. Kényszerítettem magam, hogy egy szuszra végigolvassak egy hosszabb könyvet, mert szerintem ez segít összpontosítani, a versenypályán is segít fenntartani a koncentrációt. Erre pedig nagy szükség van a sikerhez.

A TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Jean-Karl Vernay (francia, Hyundai Elantra) 82 pont
2. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 74
3. Yvan Muller (francia, Lynk & Co) 67

6. Tassi Attila (magyar, Honda Civic) 57

14. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai Elantra) 40

20. Boldizs Bence (magyar, Cupra) 3

A HUNGARORINGI PROGRAM
Szombat

8.35:  Pure ETCR, 1. forduló, A-csoport
9.30:  WTCR, 1. szabadedzés
11.35: Pure ETCR, 1. forduló, B-csoport
12.30: WTCR, 2. szabadedzés
14.20:  Pure ETCR, 2. forduló, A-csoport
15.30:  WTCR, időmérő
17.20:  Pure ETCR, 2. forduló, B-csoport
Vasárnap
9.00:  
Pure ETCR, 3. forduló, A-csoport, időfutam
10.30: Pure ETCR, B-csoport, időfutam
12.15:  WTCR, 1. verseny
14.00:  Pure ETCR, 4. forduló, A-csoport, szuperdöntő
15.15:  WTCR, 2. verseny
17.00:  Pure ETCR, 4. forduló, szuperdöntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik