WTCR: Monteiro a pole-ban, Michelisz a mezőny közepén az 1. időmérőn

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.10.25. 07:22
null
Tiago Monteiro nyerte a kaotikusan alakuló időmérőt Szuzukában (Fotó: Twitter)
Tiago Monteiro szerezte meg a pole pozíciót a túraautó-világkupa (WTCR) szuzukai versenyhétvégéjének első időmérőjén. A kvalifikációt négyszer kellett félbeszakítani, így igen hosszúra nyúlt. Michelisz Norbert a 14. rajtpozíciót szerezte meg, míg Tassi Attila a 24. helyről vághat neki a nyitó futamnak.

 

Azesős szabadedzésekután a mezőny az első (30 perces) időmérőnek is hasonló körülmények között volt kénytelen nekivágni. A kvalifikáció legelejétől hatalmas volt a forgalom a pályán, ugyanis a megszokott 26 fős mezőnyhöz 3 pilóta csatlakozott szabadkártyásként a szuzukai hétvégén.

Yvan Muller ennek majdnem „meg is itta a levét”, ugyanis rögtön az első percekben egy előzés közben keresztbecsúszott, de vissza tudta állítani menetirányba a Lynk & Cót. Nem sokkal később Michelisz Norbert hagyta el a pályát, de ebből sem lett nagyobb probléma.

Daniel Haglöf rosszabbul járt – a svéd a pálya elején csúszott ki a kavicságyba, és mivel a Cupra egy ideig ott is ragadt, a mentés idejére félbeszakították a tréninget. Miután kihúzták az autót a kavicságyból, Haglöf magától vissza tudott térni a bokszutcába.

Alig két perccel az újraindítás után Mikel Azcona kicsúszása eredményezte, hogy újra lengetni kellett a piros zászlót, s ezzel szinte egyidőben Tom Coronel számára is véget ért az időmérő. Az 50-es számú Cuprát a gumifal állította meg.

Ezután az edzés hosszabb ideig állt, az újraindítás után azonban megint csupán három perc kellett az újabb félbeszakításig. Ezúttal Muller törte össze igen csúnyán a Lynk & Cót, így harmadszor is megállították a kvalifikációt.

A következő újraindítás előtt és után Tassi Attila neve a top 10-ben volt olvasható, Michelisz viszont kezdett visszacsúszni. Kilenc perccel az időmérő vége előtt azonban sikerült előre jönnie a 6. pozícióba, miközben Andy Priaulx átvette a vezetést.

Tassi nagyon érezte a körülményeket, és néhány perccel a leintés előtt a harmadik leggyorsabb volt, ekkor azonban kicsúszott, és a Hondáját elnyelte a kavicságy. Hiába teljesített meggyőzően, idő előtt véget ért a kvalifikáció a fiatal magyar pilóta számára, ráadásul a piros zászlót is lengetni kellett, így elvették az utolsó, igen jóra sikerült körét. Tassi aztán kiszabadult a kavicságyból,ám így sem tudta folytatni.

Csapattársa, Tiago Monteiro összerakott egy annyira jó kört, hogy megszerezte a pole pozíciót az első versenyre. A portugál mellől Esteban Guerrieri, a második sorból Néstor Girolami és Niels Langeveld vághat neki a nyitó futamnak. Michelisz a 14. helyen zárta a kvalifikációt, Tassi Attila a 24. pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását szombaton.

A hétvége programja magyar idő szerint 8.50-kor folytatódik a második időmérővel.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
SZUZUKA, 1. IDŐMÉRŐ

1. Tiago Monteiro (portugál, Honda) 59.713
2. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) +0.128
3. Néstor Girolami (argentin, Honda) +0.254
4. Niels Langeveld (holland, Audi) +0.326
5. Frédéric Vervisch (belga, Audi) +0.433

14. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +0.791

24. Tassi Attila (magyar, Honda) +1.389

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik