WTCR: Michelisz volt a leggyorsabb a nyitó edzésen Szlovákiában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.10. 10:11
Michelisz Norbert nyitott az élen a túraautó-világkupa (WTCR) szlovákiai hétvégéjének első szabadedzésén. A Hyundai magyar pilótája a tréning első perceiben állt az élre, onnan pedig senkinek sem sikerült letaszítania a hátralévő időben. A második Ma Csing-hua lett, míg a harmadik helyen Tom Coronel végzett. Tassi Attila a 17. helyen nyitott a Slovakia Ringen.

Harmadik állomásához érkezett a WTCR 2019-es idénye, a Hungaroring után Szlovákiába látogatott a mezőny – a hétvége programja az első szabadedzéssel kezdődött meg. A harmadik versenyhétvégére egyébként egy újabb időbeosztást választottak a rendezők: pénteken az edzéseket és az időmérőket rendezik meg, míg vasárnap kerül sor a három futamra. Szombaton a WTCR-esek átadják a Slovakia Ringet a motorosoknak, aznap rendezik ugyanis a hosszútávú motoros világbajnokság (EWC) nyolcórás versenyét.a Hungaroring után Szlovákiába látogatott a mezőny – a hétvége programja az első szabadedzéssel kezdődött meg. A harmadik versenyhétvégére egyébként egy újabb időbeosztást választottak a rendezők: pénteken az edzéseket és az időmérőket rendezik meg, míg vasárnap kerül sor a három futamra. Szombaton a WTCR-esek átadják a Slovakia Ringet a motorosoknak, aznap rendezik ugyanis a hosszútávú motoros világbajnokság (EWC) nyolcórás versenyét.

Néhány perccel a zöld jelzés után Michelisz Norbert állt az élre 2:11.012-es körével, és az elsőséget hosszú ideig nem is engedte ki a kezéből. A mezőny másik magyar tagja, Tassi Attila az időeredményeket rangsoroló lista második felében helyezkedett el a tréning első fele alatt.

Erősen kezdett az idei szezon egyik újonca, Niels Langeveld, aki az edzés felénél feljött a második pozícióba, hátránya bő négy tizedmásodperc volt Micheliszhez képest. Az utolsó percekben Tiago Monteiro zárkózott fel mögé, de a portugál visszatérő lemaradása is igencsak nagy volt a Hyundai versenyzőjéhez képest.

Nem sokkal később Ma Csing-hua autózott egy erős kört, és feljött a második helyre, ráadásul 0.033 másodperccel megközelítette Michelisz legjobb idejét. A harmadik pozícióban ekkor a Hungaroringen első dobogós helyezését megszerző Daniel Haglöf állt, de később Tom Coronel elvette tőle ezt a helyet.

Michelisz elsőségére azonban senki nem jelentett nagyobb veszélyt, így a magyar pilóta végzett az élen a szlovákiai nyitó edzésen. Ma Csing-hua maradt a második, Coronel pedig a harmadik. Tassi a 17. pozícióban zárta az első tréninget.

A szlovákiai hétvége programja 11.30-kor folytatódik a második szabadedzéssel.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
SZLOVÁKIA, 1. SZABADEDZÉS
1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 2:11.012

2. Ma Csing-hua (kínai, Alfa Romeo) +0.033
3. Tom Coronel (holland, Cupra) +0.137
4. Daniel Haglöf (svéd, Cupra) +0.278
5. Niels Langeveld (holland, Audi) +0.430
...
17. Tassi Attila (magyar, Honda) +1.248

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik