WTCR: Michelisz marad a Hyundai-nál, Azcona lesz a csapattársa

Vágólapra másolva!
2022.02.07. 10:27
null
A BRC Racing 2022-ben a Michelisz Norbert, Mikel Azcona párossal indul (Fotó: DPPI)
Michelisz Norbert továbbra is a Hyundai Motorsport színeiben folytatja a túraautó-világkupában – csapattársa a 25 éves spanyol Mikel Azcona lesz. Mindkét versenyző tesztprogrammal kezdi az idényt azokon a pályákon, amelyeken az idén a versenyeket megrendezik.

 

Michelisznek ez lesz az ötödik szezonja a BRC-csapatnál, amelynek színeiben 2019-ben elhódította a világkupa-elsőséget.

„Nagyon örülök, hogy folytathatom a szereplést a túraautó-világkupában – nyilatkozta Michelisz a csapat által kiadott sajtóanyagban. – Minden szezonkezdet nagyon izgalmas, de ez még az eddigieknél is izgalmasabb, hiszen Mikel személyében új csapattársam lesz, aki az egyik legjobb versenyző a mezőnyben. Követtem a pályafutását és élveztem minden egyes pályán megvívott csatát vele, nagyon várom, hogy együtt dolgozzunk. Tudjuk, hogy az Elantra N TCR képes a győzelemre, és már van vele egy év tapasztalatunk. Nagy csatákra számítok az idén is, és a célom, hogy már az első pillanattól kezdve versenyképesek legyünk.”

Azcona nagyon büszke arra, hogy csatlakozhat a Hyundai Motorsport csapatához, ezt egy újabb nagy lépésként értékeli a pályafutásában.

„Alig várom, hogy elkezdjük a közös munkát a csapattal és az új csapattársammal, hogy beülhessek az Elantra N TCR-be, és a lehető legtöbbet kihozzam belőle és magamból – mondta Azcona. – Bízom benne, hogy nagyszerű eredményeket érünk el együtt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik