WTCR: Michelisz a harmadik helyen végzett a nürburgringi időmérőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.11. 18:48
null
Michelisz a 3. helyről rajtolhat holnap (Fotó: AFP)
Izgalmasra sikerült a túraautó-világkupa (WTCR) nürburgringi versenyhétvégéjének második időmérője, amelyen Michelisz Norbert végül a harmadik helyet szerezte meg, a tavalyi WTCC-világbajnok Thed Björk bizonyult a leggyorsabbnak, a második helyen pedig a belga Frédéric Vervisch zárt.

Igazán izgalmasra sikerült a túraautó-világkupa (WTCR) harmadik állomásának második időmérője a Nürburgringen. Miután közel 9 perc egy kört megtenni a több mint 25 kilométer hosszú pályán, a pilótáknak mindössze három mért kör teljesítésére volt lehetőségük.

Így tett Michelisz is, akinek már az első köre is jól sikerült, aztán a másodikkal az élre ugrott, ám Thed Björk az utolsó körében óriási időt autózva több mint 1.8 másodpercet adott a Hyundai magyar pilótájának.

Norbi az utolsó körével is tudott egy keveset javítani, s megelőzte a közben elé kerülő francia Yann Ehrlachert, így a második helyen intette le őt a kockás zászló az edzés végén – Björk befogására nem csak neki, a komplett mezőnynek sem volt esélye.

Azonban ekkor még bőven a mért köre elején járt Audijával a belga Frédéric Vervisch, aki aztán némi meglepetésre majdnem fél másodperccel gyorsabbnak bizonyult Michelisznél, így letaszítva őt a harmadik helyre.

A másik két magyar pilóta, a Zengő versenyzői, Nagy Norbert és Szabó Zsolt a 25., illetve a 26. helyen végeztek a 27 fős mezőnyben.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA, NÜRBURGRING
2. IDŐMÉRŐ

1. Thed Björk (svéd, Hyundai i30 N) 8:55.085
2. Frédéric Vervisch (belga, Audi RS 3 LMS) +1.040
3. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai i30 N) +1.449
4. Yvan Muller (francia, Hyundai i30 N) +1.654
5. Yann Ehrlacher (francia, Honda Civic Type R) +1.664
6. Benjamin Lessennes (belga, Honda Civic Type R) +2.225
7. Rob Huff (brit, Volkswagen Golf GTI) +3.561
8. Esteban Guerrieri (argentin, Honda Civic Type R) +3.623
9. René Rast (német, Audi RS 3 LMS) +4.098
10. Pepe Oriola (spanyol, SEAT León Cupra) +4.545...
...
25. Nagy Norbert (magyar, SEAT León Cupra) +10.931

26. Szabó Zsolt (magyar, SEAT León Cupra) +11.031

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik