WTCR: két autóval és ezzel a pilótapárossal indul idén a Zengő Motorsport

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.29. 10:49
null
Rob Huff marad a Zengő Motorsportnál, csapattársa az idén Nagy Dániel lesz (Fotó: DPPI)
Idén is versenyez a túraautó-világkupában (WTCR) a Zengő Motorsport, s bár az előző szezonnal ellentétben ezúttal két autóval, már az is megvan, hogy kik vezethetik a magyar istálló Cupráit.

A WTCR 2018-as indulása óta csupán egyszer fordult elő, hogy a Zengő Motorsport nélkül indult az idény – kezdetben két, 2020-ban pedig már három autóval volt jelen a magyar istálló. Tavaly viszont már összesen négy versenyző képviselte a Zengő Motorsportot a teljes idényben.

Közülük a legeredményesebben Mikel Azcona zárta a 2021-es szezont, a spanyol versenyző azonban az új idényre márkát váltott, s az idén már Michelisz Norbert csapattársaként a Hyundai színeiben vesz részt a sorozatban. A Zengő-istálló tavalyi versenyzői közül azonban marad Rob Huff, aki új, magyar csapattársat kap az előttünk álló szezonra.

A 2012-es világbajnok mellett Nagy Dániel vezetheti majd a magyar csapat másik autóját. A 24 éves versenyző 2016-ban és 2017-ben a túraautó-világbajnokságban (WTCC) szerzett tapasztalatot, majd több évig versenyzett a TCR Europe-ban, de már a WTCR-ben is kipróbálhatta magát.

Nagy ugyanis szabadkártyás versenyzőként részt vett a 2018-as idény magyarországi versenyhétvégéjén, amelynek második futamán dobogóra is állhatott. A magyar versenyző tavaly az új elektromos túraautó-sorozatban, az ETCR-ben versenyezhetett a Zengő Motorsport színeiben – az idényt 178 ponttal a nyolcadik helyen zárta.

A WTCR 2022-es szezonja május 7–8-án veszi kezdetét Franciaországban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik