WTCR: Guerrieri nyert, Tassi az 5., Michelisz a mezőny végén az 1. futamon

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 09:49
Győzelemre tudta váltani a pole pozícióját Esteban Guerrieri a túraautó-világkupa (WTCR) hungaroringi hétvégéjének nyitó futamán. Az argentinnak az utolsó körig védekeznie kellett a második helyen célba érő Yann Ehrlacher ellen, harmadikként Néstor Girolami zárta a viadalt. A magyar versenyzők közül csupán Tassi Attila szerzett pontot. Michelisz Norbert körhátrányban, a 21. helyen látta meg a kockás zászlót.
Michelisz Norbert a mezőny végén az első futamon (Fotó: Földi Imre)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Michelisz Norbert a mezőny végén az első futamon (Fotó: Földi Imre) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

Esteban Guerrieri várhatta az élről a piros lámpák kialvását a nyitó futamon, az egész hétvégén domináló argentin pedig a rajtot is jól kapta el, így meg tudta tartani az első helyet. A mögüle induló Mikel Azconának azonban nem sikerült jól a start, aminek következtében hat pozíciót is veszített.

A második helyre Yann Ehrlacher jött fel, akit Yvan Muller követett az első kanyarok után. A negyedik helyről rajtoló Tassi Attila nem tudta kihasználni Azcona visszaesését, Muller és Néstor Girolami is elment mellette, így veszített egy pozíciót. A versenynek a 14. helyről nekivágó Michelisz Norbert a 11. helyre jött fel a rajtot követően.

Az első körökben szorosan követték egymást a versenyzők az élmezőnyben, különösen Ehrlacher maradt közel az élen álló Guerrierihez, hogy alkalomadtán megpróbálkozhasson egy előzéssel. Michelisznek sikerült némileg előrelépnie a futam első felében, a hatodik körben azonban visszatért a bokszutcába. A csapattársa, Gabriele Tarquini is hamar kiállt – az olasz mindössze három kör után volt kénytelen elhagyni a pályát.

Bár később mindketten vissza tudtak térni a pályára, a hátrányuk már jelentős volt az előttük lévőkhöz képest. A futam utolsó köreiben Ehrlacher továbbra is üldözte Guerrierit, ám az argentin kiállta a próbát, és győzelemre váltotta rajtelsőségét az első futamon. Mögötte Ehrlacher és Girolami ért célba, Tassi maradt az ötödik helyen a verseny végéig.

A második versenyen a pole pozícióból induló Boldizs Bence egy pontot szerzett, Kismarty-Lechner Gábor 20.-ként ért célba Michelisz és Tarquini előtt.

Folytatás 12.15-kor a második futammal!

Guerrieri öröme (Fotó: Földi Imre)
Guerrieri öröme (Fotó: Földi Imre)

 

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
HUNGARORING, 1. VERSENY

1. Esteban Guerrieri (argentin, Honda)
2. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co)
3. Néstor Girolami (argentin, Honda)
4. Yvan Muller (francia, Lynk & Co)
5. Tassi Attila (magyar, Honda)
...
16. Boldizs Bence (magyar, Cupra)
...
20. Kismarty-Lechner Gábor (magyar, Cupra)
21.
Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)

A vk állása 8 verseny után: 1.Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 136 pont, 2. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 113, 3. Tom Coronel (holland, Audi) 97, 4. Néstor Girolami (argentin, Honda) 90, 5. Yvan Muller (francia, Lynk & Co) 87 ... 11. Tassi Attila (magyar, Honda) 59 ... 14. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 39 ... 18. Boldizs Bence (magyar, Cupra) 15 ... 20. Kismarty-Lechner Gábor (magyar, Cupra) 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik