WTCR: Guerrieri a pole-ban; Tassi ötödik, Michelisz hatodik Estorilban

Vágólapra másolva!
2021.06.26. 17:05
null
Tassi az ötödik rajtkockát szerezte meg a fő futamra (Fotó: DPPI)
Esteban Guerrieri bizonyult a leggyorsabbnak a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai versenyhétvégéjének időmérőjén. Mögötte Tiago Monteiro, illetve Néstor Girolami következett, míg a mieink közül Tassi Attila ötödik, Michelisz Norbert hatodik, Boldizs Bence huszonkettedik lett.

 

Az első szabadedzésen még Santiago Urrutia, míg a másodikon Thed Björk bizonyult a leggyorsabbnak, miközben a mieink közül az előbbi tréningen Tassi Attila,az utóbbin Michelisz Norbert szerepelt a legjobban Estorilban.

Az időmérő első szakaszábanJean-Karl Vernay kezdett az élen 1:44.830-as körrel, mögé 145 ezredes hátránnyal Néstor Girolami, míg további 14 ezredes lemaradással Michelisz Norbert sorolt be, miközben Tassi Attila első gyors körére tíz percet kellett várni. A Honda magyarja jól kezdett, hiszen az első szektorban abszolút legjobb időt ért el, ám ezt követően vesztett némi időt, s végül az időközben az ötödik pozícióba visszaszoruló honfitársa mögé zárkózott fel.

Michelisz ugyanakkor a következő próbálkozása alkalmával javítani tudott, s 357 ezredes hátránnyal sikerült előrelépnie a második helyre a vezető Guerrieri mögé. Az utolsó percekben többen is tudtak még faragni az idejükön, köztük Tassi, aki a második helyre ugrott előre. Az élen Guerrieri maradt, mögötte tehát Tassi, a másik két Honda-pilóta, Girolami és Tiago Monteiro, valamint Michelisz alkotta az első ötöst, így ők gyűjtöttek pontokat a Q1-ben.

A Zengő Motorsport versenyzői közül Mikel Azcona tizenharmadik, Rob Huff tizenhetedik, Jordi Gené huszonegyedik, míg Boldizs Bence a huszonkettedik helyen végzett, így egyikük sem jutott tovább.

A második szakaszban az első próbálkozások után Monteiro 1:44.485-tel állt az élen, mögötte Girolami, Tassi, Guerrieri és Vernay sorakozott a top 5-ben, miközben Michelisz 7 tizedes hátránnyal nyolcadikként nyitott.

Az utolsó percekben aztán hiába faragtak többen is az idejükön, az élen Monteiro maradt, míg mögé Girolami, Tassi, Guerrieri sorrendben a másik három Honda érkezett. Az utolsó továbbjutó Vernay volt, Michelisz pedighatodikként zárt. A tizedik eközben Gabriele Tarquini lett, így ő várhatja az élről a piros lámpák kialvását a fordított rajtrácsos versenyen.

Az utolsó szakaszban Vernay hajtott elsőként pályára, a francia 1:44.833-mal nyitott, a másodikként futó Guerreri azonban 3 tizeddel nála is gyorsabbnak bizonyult, aminek eredményeként az argentin az élre állt. Harmadikként Tassi próbálkozott, a magyar 61 ezreddel maradt el Vernay idejétől, így ideiglenesen a harmadik helyet foglalta el.

Girolami azonban nemcsak nála, hanem a Hyundai francia pilótájánál is jobb kört futott, aminek köszönhetően a második pozícióba ugrott előre. Utolsóként Monteiro rugaszkodott neki a gyors körnek, a portugál végül 117 ezreddel maradt el Guerrieritől, aminek értelmében a második helyre lépett fel.

A pole pozíciót tehát Guerrieri szerezte meg, mellőle Monteiro, míg a második sorból Girolami és Vernay rugaszkodhat el a vasárnapi második futamon.

A portugáliai versenyhétvége programja vasárnap 13 óra 15 perckor folytatódik az első versennyel.

WTCR
PORTUGÁLIA, IDŐMÉRŐ

1. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 1:44.522
2. Tiago Monteiro (portugál, Honda) 1:44.639 +0.117
3. Néstor Girolami (argentin, Honda) 1:44.771 +0.249
4. Jean-Karl Vernay (francia, Hyundai) 1:44.833 +0.311
5. Tassi Attila (magyar, Honda) 1:44.894 +0.372
6. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)

...
22. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik