WTCR: Azcona nyert a 2. versenyen, Michelisz autót tört

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.07. 17:06
null
Azcona a Cupra első győzelmét szerezte meg 2019-ben (Fotó: Twitter)
A Cupra újoncának, Mikel Azconának győzelmével ért véget a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai hétvégéjének második futama. A spanyol pilóta mögött a pole pozícióból induló Ma Csing-hua ért célba, a dobogóra még a bajnoki összetettet vezető Esteban Guerrieri állhatott fel. Michelisz Norbert összetörte az autóját, és be sem fejezte a versenyt, Tassi egy helyet veszítve a rajtpozíciójához képest, a 11. helyen látta meg a kockás zászlót.

 

Kisebb taktikázásokat láthattunk a vasárnapi időmérőn annak érdekében, hogy a fordított rajtrácsos második futamon ki indulhasson a pole pozícióból. Ez végül Ma Csing-huának sikerült a legjobban – így az Alfa Romeo kínai pilótája indulhatott az élről a vasárnapi első versenyen. Mellé a bajnoki összetettet vezető Esteban Guerrieri állhatott fel a rajtrácsra.

Mivel Michelisz Norbertnek nem sikerült jól a második kvalifikáció, mindkét versenyt csak a 16. helyről kezdheti meg. Tassi Attila a záró futamon a pole-ból indulhat – ez számára a második viadalon a 10. rajthelyet jelentette.

Ma jól kapta el a rajtot, és meg tudta tartani az első helyet, és mögötte sem történt nagyobb változás. Michelisz javított egy helyet a rajtnál, Tassi azonban ugyanennyit veszített. A mezőny második felében Gordon Shedden bukott sokat – a brit pilóta öt helyet veszített a rajtpozíciójához képest az első körben.

GYÁSZSZÜNET A RAJT ELŐTT
Szombaton elhunyt egy 21 éves szerelő, aki a Lynk & Cónál dolgozott. A férfi összeesett a csapat garázsában, azonnal kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A versenyzők egyperces néma csenddel emlékeztek meg róla a rajtot megelőzően.

Rögtön a második körben Tassi szolgáltatott némi izgalmat, ugyanis látványosan lassabb volt a mögötte érkezőknél, emiatt hamar támadni is kezdte Frédéric Vervisch. A negyedik körben Guerrieri és Rob Huff is letudta a jokerkört – ezzel a céljuk az elé vágás volt.

Az ötödik körben Michelisz kétszer is belecsúszott hátulról Kevin Cecconba, az 5-ös számú Hyundai bal eleje jelentősen megsérült, így a magyar pilóta folyamatosan veszítette a pozíciókat. Nem volt értelme több időt töltenie a pályán, és a kör végén ki is hajtott a bokszutcába, hogy szerelői megpróbálják helyrehozni az autót az utolsó versenyre. A BRC Racingnél dolgozóknak egyébként lehet, hogy bőven lesz dolguk, ugyanis nem sokkal Michelisz után Gabriele Tarquini is feladta a versenyt.

A hetedik körben Ma is teljesítette a jokerkört, ám nem sikerült túl jól a számára, és visszaesett Mikel Azcona mögé. A kilencedik körben Nicky Catsburg is így tett, de Mához hasonlóan ő is pozíciót veszített.

A legtöbbet Azcona nyerte, aki a jokerkört a verseny elején teljesítette, ami győzelmet ért a számára a második futamon. Mögötte Ma, harmadikként pedig Guerrieri ért célba Vila Realban. Tassi a 11. pozícióban látta meg a kockás zászlót.

Azzal, hogy Guerrieri a harmadik lett, Michelisz viszont kiesett, az argentin 31 pontra növelte előnyét a bajnoki pontvadászatban.

Folytatás 18 órakor a harmadik versennyel!

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
PORTUGÁLIA, 2. FUTAM
1. Mikel Azcona (spanyol, Cupra)
2. Ma Csing-hua (kínai, Alfa Romeo)
3. Esteban Guerrieri (argentin, Honda)
4. Jean-Karl Vernay (francia, Audi)
5. Nicky Catsburg (holland, Hyundai)
...
11. Tassi Attila (magyar, Honda)
... Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) feladta

A vk élmezőnye 17 futam után:1. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 231 pont,2. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 200,3. Thed Björk (svéd, Lynk&Co) 172, 4. Néstor Girolami (argentin, Honda) 167, 5. Mikel Azcona (spanyol, Cupra) 156, 6. Frédéric Vervisch (belga, Audi) 136 ... 21. Tassi Attila (magyar, Honda) 39

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik