WTCR: az új autóval induló Audi megnevezte két versenyzőjét

Vágólapra másolva!
2021.02.19. 14:28
null
A WTCR-ben teszteli az új autóját az Audi (Fotó: fiawtcr.com)
Két istállót és négy autót indít az Audi idén a túraautó-világkupában (WTCR). A német gyártónál nemrégiben felfedték két versenyző kilétét is, akik az új modelljükkel vághatnak neki a 2021-es idénynek.

 

Február elején mutatta be az Audi az új TCR-autóját, amit bár az ügyfélcsapatok számára csak az idei év második felében tesz elérhetővé, a WTCR-ben már az idény elejétől használják. Ez többek között jó tesztelési lehetőséget jelent a német gyártó számára, amely új modelljének a versenyeztetését is a Comtoyou-istálló szervezi a világkupában.

Az Audi idén két csapatot és négy autót indít a sorozatban, a legfrissebb bejelentés szerint pedig Nathanaël Berthon és Frédéric Vervisch alkotja az egyik, a gyár nagyobb támogatását élvező alakulatot. Közülük az utóbbi egy év kihagyás után tér vissza a WTCR-be, mígBerthon zsinórban a harmadik szezonját kezdheti meg. Mindkét versenyző nyert már futamot a sorozatban.

„Mindez lehetőséget ad számunkra arra, hogy teszteljük az új modellünket különböző nemzetközi versenypályákon igazán nagy nyomás alatt, és az év második felében elérhetővé tesszük az autót az ügyfélcsapatok számára szerte a világon. Jean-Michel Baert (a Comtoyou vezérigazgatója – a szerző) csapata már 2017 óta ismeri a gépeinket, nyert velük futamokat és bajnoki címeket is, ráadásul a kezdetektől jelen van a WTCR-ben” – nyilatkozta Chris Reinke, az Audi Sport ügyfélcsapatokért felelős részlegének vezetője.

Az Audit megelőzően csupán a Honda jelentette be, hogy biztosan részt vesz a WTCR 2021-es idényében. A japán gyártó idén is a Tassi Attila, Esteban Guerrieri, Néstor Girolami, Tiago Monteiro négyessel indul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik