Azcona nyert hazai pályán (Fotó: DPPI)

 

Az időmérőt követő nagy kavarodás után Mikel Azcona szerezte meg a pole pozíciót a második, fordított rajtrácsos versenyre. A Zengő Motorsport spanyol versenyzője mellől Luca Engstler várhatta a piros lámpák kialvását, míg a második sorban Gabriele Tarquini és Yvan Muller foglalhatott helyet.

Az első futamon az élről induló, majd hatodikként befutó Michelisz Norberttel kapcsolatban már a leintést követően felvetődött a gyanú, hogy probléma volt az autójával, hiszen neki volt a legalacsonyabb a végsebessége, és a Hyundainak a két verseny között ki is kellett cserélnie a motort, aminek következményeként a magyar az ötödik helyett az utolsó pozícióból startolhatott volna, ám végül csak a bokszutcából tudott elindulni.

Rajta kívül Aurélien Comte és Boldizs Bence sem tudott felállni a rajtrácsra, sőt, ők ketten még a bokszból sem tudtak elrajtolni, így két autó már a start előtt „kiesett”. Ami a többi magyar pilótát illeti, Tassi Attila a tizenhetedik, míg Kismarty-Lechner Gábor a tizennyolcadik pozícióból vághatott neki a versenynek.

A hazai pályán élről induló Azcona remekül kapta el a rajtot, s sikerült megtartania az első helyet, míg mögötte Yvan Muller, Santiago Urrutia, Nathanaël Berthon és Tarquini sorrend alakult ki az első ötösben a nagy helyezkedés után. Engstler egészen a hetedik pozícióig csúszott vissza, míg az előző versenyen győzedelmeskedő Vernay Alfa Romeója lelassult az első kör végén, aminek eredményeképp a francia nemcsak a futamból, hanem talán a bajnoki küzdelemből is kiszállt.

Hátrébb Tassi a pontszerzést érő 15., Kismarty-Lechner a 17., míg Michelisz  a 19. helyen haladt az első köröket követően. A negyedik körben Tom Coronel Audija kezdett füstöt eregetni, az addig a 11. pozícióban haladó holland így folyamatosan esett hátra, majd a következő körben kénytelen volt kiállni a bokszba és feladni a futamot. 

Kismarty-Lechner a hatodik körben így már Tassihoz hasonlóan pontszerző helyen haladt, míg Michelisz a 17. pozícióba lépett előre. Az élen eközben Azcona 2 másodpercre növelte az előnyét Muller előtt, akit további 1.5 szekundumra követett Urrutia. A nyolcadik körben Kismarty-Lechner azonban kénytelen volt kiállni, a magyar így pontszerző helyet bukott el. Igaz, az ő kiesése révén Michelisz lépett előre a 15. pozícióba.

Azcona viszont senkitől sem zavartatva szerezte meg a győzelmet, aminek köszönhetően a Zengő Motorsport először ünnepelhetett az idén. A spanyol mögött Muller és Urrutia futott be, míg a versenyben maradó magyarok közül Tassi a tizennegyedik, míg Michelisz a tizenötödik pozícióban ért célba, így mindketten pontot szereztek. 

Folytatás 14 óra 15 perckor a harmadik versennyel.