WTCC: Michelisz kétszer dobogós a legendás Nürburgringen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.28. 12:38
null
Michelisz Norbert kétszer állt dobogóra a Nürburgringen (Fotó: Honda)
Michelisz Norbert a hatodik helyről indulva a harmadik helyen ért célba a túraautó-világbajnokság első nürburgringi versenyén. A második futamot a második helyen kezdte, és meg is tartotta pozícióját a 25 kilométeres pályán.

1. FUTAM

A 6. helyről induló Michelisz a rajt után az üldözőbolyban követte a Tiago Monteiro vezette élmezőnyt. A Citronek lóerőföléyne nyilvánvaló volt, csak idő kérdése volt, mikor előzik meg a gyári versenyzők Monteirót. A portugál azonban végül egy műszaki hiba okozta megcsúszás miatt vesztette el a vezető helyet.

Sőt, a megcsúszó Hondának nekiment az őt közelről üldöző Yvan Muller is. A balesetet a füvön kikerülő José María López került az élre, és bár egy hibája után Tom Chilton megelőzte, a 25 kilométeres pályán a háromkörös futam utolsó köre bőven elég volt a vb-címvédőnek ahhoz, hogy visszaálljon az élre.

Michelisz hat másodperces hátránnyal célba érve a harmadik lett a két Citroën mögött, megelőzve a büntetés miatt csak a 16. helyről induló Rob Huffot.

Ficza Ferenc több mint félperces hátránnyal a 12. helyen ért célba a Zengő Hondával.

2. FUTAM

A második versenyt Michelisz a 4. helyett a 2. helyről kezdhette meg, mert Muller és az első futamon szintén balesetet szenvedő Tom Coronel autója sem foglalhatja el eredeti helyét.

A rajtnál a magyar versenyző legyorsulta Lópezt, aki azonban csak néhány kanyart töltött a második helyen, gyorsan visszaállt az élre. Michelisz számára a második hely megszerzése lett a fő cél, ehhez Chiltont kellett maga mögött tartania.

A Citroën támadási lehetősége a pálya utolsó szakaszán lévő két kilométeres egyenes volt, Michelisznek ez előtt kellett megfelelő előnyt kiautóznia a három körben. Az első kettőben sikerült, sőt, a 2. kör végére az autóját kímélő Lópeztre is felzárkózott a magyar, miközben Chiltont Rob Huff támadta a másik gyári Hondával.

A harmadik kör végén is megtartotta a helyét, így a harmadik helyezés után másodikat is szerzett a német futamon a legendás Nürburgringen.

Ficza Ferenc a 13. helyen ért célba.

A vb-n López vezet 193 ponttal, Monteiro 124, Huff 122, Michelisz 120 ponttal követi, Mehdi Bennaninak 103 pontja van az ötödik helyen.

Persze a hondások pontjait az előző két versenyhétvégéről nullázhatják a padlólemez esetleges szabálytalansága miatt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik