WTCC: Michelisz a 2017-es szezonban is a Hondánál versenyez – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.23. 12:07
null
Michelisz Norbert a 2017-es szezonban is a Hondánál versenyez (Fotó: castrolhondawtcc.com)
Michelisz Norbert a 2017-es szezonban is a túraautó-világbajnokságban (WTCC) szereplő Hondánál versenyez – jelentette be a csapat a hivatalos honlapján.

 

A 32 éves pilóta mellett Tiago Monteiro is marad a Hondánál, az istálló harmadik versenyzője a japán Micsigami Rjo lesz.

Michelisz Norbert a 2016-os kiírásban csatlakozott a Honda gyári csapatához, első idényében a negyedik helyet szerezte meg összetettben.

„Nagyon boldog vagyok, hogy 2017-ben is a Hondával versenyezhetek – idézi a magyar versenyzőt honlapja, amichelisz.hu.– Az első évem egy gyári csapatnál kicsit a beilleszkedésről, tanulásról is szólt, de a szezon második felében már fontos pillanatokban is sikerült előrelépnem, a kvalifikációkon rendre jó tempót mentem, és büszke vagyok a győzelmemre, amelyet a Honda hazai versenyén, Japánban értem el. Biztos vagyok benne, hogy olyan autóval és csapattal dolgozhatok majd, amelyek segítenek a célom valóra váltásában, hogy világbajnok legyek. Elértem azt a szintet, hogy készen álljak erre. Úgy gondolom, Tiagóval és Rjóval az oldalamon nagyon erősek lehetünk az egész idényben.”

Jamamoto Maszasi, a Honda általános motorsport-igazgatója elmondta, a cél az egyéni mellett a csapat-világbajnoki cím elnyerése.

„Boldogsággal tölt el minket, hogy 2017-ben a világ legjobb túraautósai közül kettő, Michelisz Norbert és Tiago Monteiro, valamint a WTCC történetének első teljes szezonos japán versenyzője, Micsigami Rjo alkotja a pilótahármasunkat. Ilyen erős versenyzőkkel és a télen a valaha volt legversenyképesebbé váló autókkal az a célunk, hogy az egyéni és a gyártói világbajnoki címet is elhódítsuk az idén.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik