Nem sikerült a bravúr, Michelisz lemaradt a világbajnoki címről

Vágólapra másolva!
2017.12.01. 19:14
null
Michelisz Norbertnek a 11. helyről rajtolva esélye sem volt arra, hogy vb-címet érő eredményt érjen el Katarban (Fotó: Honda)
Thed Björk az első után a második versenyen is Michelisz Norbert előtt ért célba a túraautó-vb idényzáró katari versenyhétvégéjén, így megszerezte a 2017-es szezon világbajnoki címét. Az idényzáró futamot a 8. helyen befejező magyar pilóta a tavalyi negyedik helyezése után az idén a második helyen helyen zárta a sorozatot.

2. FUTAM

A hátrány 16.5 pont, a versenytáv 12 kör, a küldetés kis túlzással lehetetlen.

Michelisznek már csak a csoda segíthetett (volna) a főversenyen abban, hogy elérje a hőn áhított célt és megszerezze a világbajnoki címet. Pontosabban az, ha Thed Björk nem szerez pontot, ő meg a dobogóra áll. Tizenkét kör alatt sok minden történt a különleges katari aszfaltcsíkon, de a fent említettek közül egyik sem.

Az élről rajtoló Esteban Guerrieri simán megnyerte a viadalt (ezt látva megsajdult az ember szíve, hiszen ugyanerre képest lett volna Michelisz is ugyanezzel az autóval az első sorból rajtolva), míg a magyar indított ugyan támadásokat Yvan Mullerrel szemben, de egyik sem volt sikeres, így meg kellett elégednie a 8. pozícióval.

Az összetettben a második hely az övé.

Thed Björk kényelmesen „bekocogott” a negyedik helyen és a végén diadalmasan ünnepelte a világbajnoki címet már az autóban ülve.

Michelisz a verseny előtt azt mondta, nem tehet többet annál, mint hogy mindent megtesz a győzelemért. S ha ez sikerül, örül majd. Sikerülni sikerült, de hogy legalábbis egyelőre nem tud örülni neki, az majdnem biztos.

El kell telnie néhány napnak ahhoz, hogy ő is értékelni tudja azt, hogy az idényzárón történtek ellenére pályafutása legjobb szezonját zárta az idén.

Michelisz Norbert értékelését a szezonzáró mai napjáról ide kattintva olvashatják.

TÚRAAUTÓ-VB, KATAR
A NYITÓ VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Tom Chilton (brit, Citroën) 20:44.557
2. Mehdi Bennani (marokkói, Citroën) 2.175 mp h.
3. Kevin Gleason (amerikai, Lada) 6.178 mp h.
4. John Filippi (francia, Citroën) 7.054 mp h.
5. Thed Björk (svéd, Volvo) 7.571 mp h.

9. Michelisz Norbert (magyar, Honda) 9.537 mp h.

15. Nagy Dániel (magyar, Zengő Honda) 22.050 mp h.

16. Szabó Zsolt (magyar, Zengő Honda) 27.132 mp h.

A MÁSODIK VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Guerrieri (argentin, Honda)
2. Rob Huff (brit, Citroën) 3.708 mp h.
3. Thed Björk (svéd, Volvo) 7.319 mp h.

8. Michelisz Norbert (magyar, Honda) 12.023 mp h.

13. Nagy Dániel (magyar, Zengő Honda) 30.126 mp h.

15. Szabó Zsolt (magyar, Zengő Honda) 48.988 mp h.

A vb végeredményének élcsoportja: 1. Thed Björk 283.5 pont, 2. Michelisz Norbert 255, 3. Chilton 248.5, …19. Szabó Zsolt (Honda) 1, 20. Nagy Dániel (Honda) 1

A második verseny élő közvetítése:

2017 egyéni WTCC-s világbajnoka Thed Björk, a gyártók közül a Volvo végzett az első helyen. Tom Chiltoné a független bajnoki cím.

UTOLSÓ KÖR: Björk kényelmes tempóban, senkitől sem zavartatva ér célba a harmadik helyen, míg Michelisznek nem sikerült Muller megelőzése, így a nyolcadik helyen inti le a kockás zászló. Guerrieri megszerzi első hondás győzelmet, mögötte Huff a második.

8. KÖR: Guerrieri senkitől sem zavartatva vezeti a versenyt, előnye már csaknem három másodperc a második helyen álló Huff-fal szemben.

6. KÖR: Michelisz továbbra is próbálja átverekedni magát Mulleren, de a francia jól végzi a dolgát, és feltartja a hondást.

5. KÖR: A rajtbalesetbe keveredett Bennani kénytelen kiállni a bokszba, a marokkói futamának vége.

3. KÖR: Michelisz próbálja támadni az előtte autózó Mullert, de elképzelhető, hogy autója nem tökéletes, így egyelőre nem sikerült igazán komoly támadást indítania a francia ellen.

RAJT: A mezőny második felében Bennanit találták el, de Michelisz kimaradt a tülekedésből, és három pozíciót javítva feljött a 8. helyre. Björk maradt a negyedik.

 

Michelisz Norbertet néhány magyar szurkoló is elkísérte Katarba – már csak a csodában bízhatunk a 2. futamon
Michelisz Norbertet néhány magyar szurkoló is elkísérte Katarba – már csak a csodában bízhatunk a 2. futamon

1. FUTAM

Michelisz Norbert az időmérő edzésen történtek ellenére elszántan vágott neki a nyitó versenynek a katari villanyfényes pályán, de végül meg kellett elégednie a kilencedik hellyel.

Vajon maradt-e esély a világbajnoki címre? Vajon végrehajtja-e a lehetetlen küldetést Michelisz Norbert?

Ezek a kérdések forogtak mindenki fejében az időmérő edzés után, s a versenyfutamok rajtja előtt a túraautó-világbajnokság idényzáróján, Katarban. A tréning és a nyitó verseny rajtja közötti órákban szerencsére volt idő szétszedni a Civicet és megoldani a problémát.

„Most már tudjuk: a főfék-munkahenger ment tönkre – mondta Michelisz este, a rajt előtt nem sokkal. – Az egyenesben összeért a tárcsa és a fékbetét, az autó lassult, amikor gyorsulnia kellett volna, úgyhogy az idő nagy részét az egyenesben veszítettem el.”

Tizenegyedikként végzett (ez a fordított rajtrácsos futamon sajnos éppen olyan rossz pozíció, mint a főfutamon), s a nagy kérdés ettől kezdve csak az volt, elúszott-e minden esély az időmérőn, vagy van még visszaút?

Utóbbiban reménykedett minden magyar érzelmű szurkoló a paddockban.

„Talán furcsa, de csak a futamokra tudok gondolni, és nagyon várom a rajtot – úgy érzem, nem az esélytelenek nyugalmával állok oda a rajthoz, s nem az számít, hogy állunk most, hanem az, hogy állunk a nap végén” – jelentette ki Michelisz, aki harcolni jött ide, és harcolt is.

A reflektorok már nappali fényt árasztottak a katari pályán, amikor elrajtolt a mezőny – a célegyenes túloldalán előkerült jó néhány magyar zászló, több tucatnyian eljöttek az itt élők közül, s mindegyikük szíve a magyar fiúért dobbant.

Michelisz jól rajtolt és felzárkózott a kilencedik helyre. Miközben az élről rajtoló Kevin Gleasont megelőzve Mehdi Bennani átvette a vezetést, Tom Chilton a második helyet (ők ketten harcolnak a privát bajnoki címért), Michelisz a harmadik körben meglepetésre elengedte csapattársát, Esteban Guerrierit, és visszacsúszott a tizedik helyre, majd újra visszajött a kilencedikre.

Volt még két köre, hogy megpróbálja a lehető legtöbb pontot begyűjteni. Sajnos azonban nem került támadási pozícióba Nicky Catsburggel szemben, úgyhogy meg kellett elégednie a 9. hellyel.

Nem ez az a helyezés, amiért idejött, s a hátránya 16.5 pontra nőtt az összetettben, de van még hátra egy versenyfutam (amelyen 30 pontot lehet szerezni), s történjék bármi, mindenképp ez Michelisz legjobb szezonja a világbajnokságon…

Az élen egyébként két körrel a leintés előtt öldöklő csatába kezdett Bennani és Chilton, többször is összeértek – mindketten nagyon akarják azt a privát elsőséget. Csapattársakként úgy harcoltak, mintha az életük múlt volna rajta. Chilton végül átvette a vezetést, és attól kezdve már ki sem engedte a kezéből, mögötte a marokkói ért célba, majd Gleason.

• A nyitó verseny végeredménye: 1. Chilton, 2. Bennani, 3. Gleason, 4. Filippi, 5. Björk, …9. Michelisz

„Szándékos volt – mondta Michelisz Norbert arról a furcsa manőverről, mikor elengedte Guerrierit. – Miután éreztem, hogy nehéz közel maradnom az előttem haladó autóhoz, megbeszéltük a csapaton belül, hogy akkor próbálja meg Esteban elkapni Catsburgot, de ő is hasonló gondokkal küzdött. Sajnálom, mert megfogadtam, hogy nagyon keményen nyomom, és nyomtam is tövig, de nem voltam olyan pozícióban, hogy előzni tudjak.”

„Csak kamikaze-akcióval tudtam volna érdemben támadni, de nem akartam megkockáztatni, hogy lemaradok a második futamról.”

 

A nyitó verseny élő közvetítése:

UTOLSÓ KÖR: Michelisz még megpróbálta maga mögé utasítani legalább az egyik Volvót, egész pontosan Catsburgét, de végül meg kell elégednie a két pontot érő 9. hellyel. Közben Chilton megnyerte a nyitó versenyt Bennani és Gleason előtt. Michelisz hátránya 16.5 pontra nőtt az utolsó futam előtt Björkkel szemben, a svédet ugyanis az 5. helyen intették le.

9. KÖR: Michelisz ismét Guerrieri előtt, így ismét a 9. pozícióban autózhat.

8. KÖR: Egymás mellett Chilton és Bennani, második próbálkozásra sikerült maga mögé utasítania a britnek Bennanit.

7. KÖR: Chilton megkezdte a felzárkózást az élen álló Bennanira, hamarosan támadhatja is a marokkóit. Ők ketten nagy harcban vannak a független bajnoki címért, így nem csak a nyitó futam győzteséről dönthet ez a csata.

5. KÖR: Rob Huff Yvan Mullert támadja a hatodik helyért.

3. KÖR: Tom Chilton Kevin Gleasont megelőzve feljön a második helyre. Michelisz meglepetésre elengedte a másik hondást, Esteban Guerrierit, így visszaesett a 10. pozícióba.

2. KÖR: Bennani átveszi a vezetést az élen, Michelisz Catsburgot támadja.

RAJT: Sértetlenül eljött a mezőny, Björk feljött az ötödik helyre, míg Michelisz már a 9.

Az időmérő előtt 6.5 pontos volt Michelisz Norbert lemaradása, Thed Björk azonban negyedik rajthelyével további két ponttal növelni tudta az előnyét, így a magyar pilótának 8.5 ponttal kellene többet szereznie a mai két futamon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik