Összesen 25 Dakarjuk lesz (Fotó: Opel Dakar Team)

 

Igen, a fenti rövid matek azt jelenti, hogy az Opel Dakar Team párosa megméreti magát a 2021-es, Szaúd-Arábiában tartandó sivatagi show-n. Az utolsó pillanatban állt össze a háttér, ám az Opel Grandland X a profi szervizcsapatnak köszönhetően versenyzésre készen várta a rajtot (a csapat már el is indult a behajózás helyszínére), a pilótának és a navigátornak pedig sohasem kellett kétszer mondani, hogy induljanak el a sivatagba.

„Huszonöt évvel ezelőtt vettem részt az első Dakaromon, de azóta sem csökkent bennem az izgalom, amikor a sivatagi versenyzésre gondolok, és arra, hogy milyen lesz újra a dűnék között – nyilatkozta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – Az utolsó pillanatban állt össze minden az indulásunkhoz, sokáig úgy tűnt, ki kell hagynunk a viadalt, de azután a vésztartalékokat is felélve mégis eldöntöttük: versenyzéssel ünnepeljük a huszonötödik évfordulót. Szaúd-Arábia ismeretlen terület lesz számunkra, ott eddig még nem versenyeztük, de úgy gondolom, hogy egy kicsit Abu-Dzabira, egy kicsit Jordániára és egy kicsit Katarra hasonlítanak majd a pályák – ezen országok közül az utóbbi kettőben versenyeztünk az idén és tavaly. A mezőny nagyon erős lesz, a menők közül mindenki indul, nekünk mégis az a célunk, hogy megjavítsuk az eddigi legjobbunkat, vagyis a huszadik helynél előrébb végezzünk.”

Szaúd-Arábia lesz a 41. ország, amelyben a páros versenyez, ismeretlen lesz a terep, ráadásul az idei Dakarból nem is lehet messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a gyors pályák helyett az idén technikásabb szakaszokat jelöltek ki a szervezők, amelyek megnehezítik nemcsak a pilóták, hanem a navigátorok dolgát is.

„Néhány rövid teszt kivételével gyakorlatilag február óta nem ültünk versenyautóban, úgyhogy az elsődleges cél nyilván az, hogy célba érjünk – fogalmazott Bunkoczi László. – Az autós mezőny valamivel kisebb létszámú, mint a korábbi években, viszont a színvonal nagyon magas, fel kell vennünk a versenyt a világ legjobbjaival. Szakmailag nagy kihívást jelentenek majd a szaúdi pályák, de amennyire lehet, próbálunk felkészülni rájuk. Összességében nagyon örülök, hogy egy ilyen nehéz év után megadatik, hogy elinduljunk a Dakaron – mindenképp siker, hogy össze tudtuk rakni az ehhez szükséges hátteret.”

Érdekesség, hogy a mostani versenyen Bunkoczi is belép a Dakar-legendák körébe – azokat a versenyzőket hívják így, akik legalább tíz Dakaron rajthoz álltak.

A 2021-es Dakart január 2. és 15. között rendezik meg Szaúd-Arábiában, az össztáv 7646 kilométer, amelyből 4767 kilométer a mért szakaszok hossza.

Ezúttal is elindul a páros (Fotó: Opel Dakar Team)