Tereprali: porig égő Raptor; Szalayék újabb kihívása

Vágólapra másolva!
2015.03.30. 19:02
null
Szalay Balázsék Mokkájában ismét eltört a kardántengely (Fotó: Marian Chytka)
Volt itt minden. Na jó, aprószentek nem potyogtak az égből, de annak sem sok híja volt. Egy Ford Raptor (történetesen a szlovák Jan Ulriché) gyakorlatilag porig égett, az abszolút harmadik helyen álló Renialdo Varelának megállt a motorja a szakasz rajtja előtt, és minden segítő szándék ellenére sem indult újra, egy brit motorosnak (Ian Gandertonnak) eltört a lába, mert elsodorta egy autó, s ami a magyar szurkolókat a legjobban érdekli, Szalay Balázsék a szakasz 101. kilométerénél kénytelenek voltak hosszabban (értsd órákig) elidőzni.

 

Hogy a szakaszt az immár kétszeres Dakar-győztes Nasszer al-Attijah nyerte meg?

Ezen senki sem csodálkozott őszinte szívvel. Neki való pálya volt. Helyenként gyors, máshol technikás, és homok, homok mindenütt. Éppen a katarinak való terep. S míg a többiek küzdöttek az elemekkel, addig ő úgy ment át a sivatagon, mint kés a vajon.

„Napról napra egyre jobban belemelegszünk a versenybe, de azért ez sem volt könnyű szakasz. Letört dűnék egymás után, könnyű lett volna felborulni, de mi nem vállaltunk rizikót. Az utolsó ötven kilométeren aztán ráléptem a gázra, és nagyon örültem, hogy elsőként értem célba. A következő napokra ugyanez a tervem" – nyilatkozta Al-Attijah.

S hogy mi történt pontosan Szalayékkal?

Megálltak. Sőt, órákat vesztegeltek a dűnék között. Utóbb azonban kiderült: talán nem hiába. De menjünk csak szépen, sorjában!

A Szalay Balázs, Fabian Lurquin kettősnek már a rajtja sem volt zökkenőmentes az Abu-Dhabi Desert Challenge hétfői szakaszán, lévén közvetlenül a rajtoló zóna előtt, elakadtak a mély homokban.

Nem voltak egyedül: valójában össznépi homokozás zajlott a környéken – s az emberben felvetődött a kérdés, vajon mi lesz a pályán, ha már előtte is ennyire mély, vendégmarasztaló a talaj... Szalayék mindenesetre alig két perc alatt kikeveredtek a homok fogságából, s nem veszítettek ezzel időt, csak egy kicsit feltornázták a saját adrenalinszintjüket.

„Eleinte szép nagy homokdűnéken autóztunk, majd ritmusos, dombos, lejtős rész következett, ahol lehetett ötödik sebességi fokozatban, 120-140 km/órás sebességgel haladni. Rettenetesen élveztük, de azután hamar véget ért az örömünk" – kezdte az Opel Dakar Team pilótája, aki a pokoli nehéz szakasz 101. kilométerénél kényszerült nem tervezett pihenőre.

Harmadik sebességi fokozatból váltott negyedikbe, amikor eltört az első kardántengely, s ha ez még nem lett volna elég, a kardán szétütötte a motor olajteknőjét, úgyhogy kifolyt az olaj.

„Sajnálom, mert az eset előtt nagyon jól mentünk, aztán bekövetkezett a baj. Persze, a hiba javítható, az autóval sötétedés után ugyan, de sikerült kijutni a dűnék közül, és bár biztosan büntetést kapunk, mert kihagytunk jó néhány GPS-pontot, mindenképp megpróbáljuk menetkész állapotba hozni a Mokkát a keddi rajtra"– tette hozzá Szalay, aki számára a legnehezebb pillanatokban sem volt kérdés: ha egy mód van rá, folytatja a küzdelmet a tereprali világkupa második futamán.

Az összetettben az első három helyen Minik tanyáznak (a kétszeres Dakar-győztes al-Attijah-t követi Vlagyimir Vasziljev, őt pedig Orlando Terranova), és egyeduralmukat nem is nagyon veszélyezteti senki – legalábbis egyelőre.

A motorosokról szólva: ők gyönyörű látványt nyújtottak a reggeli startnál: nem egyesével indultak, hanem tizenöten egyszerre sorakoztak fel a vonalra, majd újabb tizenöten, és megint tizenöten... Ez rettentően látványos volt, viszont azt eredményezte, hogy szinte végig együtt mentek. A szakaszt Joan Barreda Bord nyerte meg, az összetettben azonban Sam Sunderland vezet az ötszörös Dakar-győztes Marc Coma előtt – utóbbi csöppet sem izgul, hiszen még nagyon a verseny elején tartunk.

ABU-DHABI DESERT CHALLENGE
2. szakasz (össztáv: 511 km, ebből szelektív szakasz: 279 km). Autósok:
1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Mini All4) 3:49:54.0, 2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 7:16 p h., 3. Terranova, Graue (argentin, Mini All4) 8:40.0. Motorosok: 1. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) 3:57:09.0, 2. Sunderland (brit, KTM) 11:29.0 p h., 3. Walkner (osztrák, KTM) 11:32.0 p h. Az összetettben. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 7:15:04.0, 2. Vasziljev, Zsilcov 4:13.0 p h., 3. Van Loon, Rosegaar (holland, Mini All4) 17:39.0 p h. Motorosok: 1. Sam Sunderland 7:22:53.0, 2. Coma (spanyol, KTM) 3:30.0 p h., 3. Goncalves (portugál, Honda) 9:03.0 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik