Tereprali ob: Szalay holtversenyben az élen Fábiánsebestyénben

Vágólapra másolva!
2010.06.12. 08:46
Címkék
Inkább por, mint sár – az elmúlt három viadal esős-dagonyás tapasztalata után a fábiánsebestyéni ob-futam előtt így szólt a tereprali-versenyzők kívánsága.

Elég volt egy szakasz, hogy néhányan közülük meggondolják magukat, mert bár sárban csúszkálni sem éppen könnyed nyár esti kaland, a porban, korlátozott látási viszonyok között száguldozni legalább annyira nehéz.

Pedig a pénteki még csak a bemelegítő sprintszakasz volt: hat kilométer, amelyen a különbségek elenyészőek, szóval fogalmazhatunk úgy, hogy „csak" a szombati rajtsorrendről döntött ez a hat kilométer.

A bemutatkozó verseny nyitányán a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős rajtolt elsőként, s ezt a helyet ki is nézte magának a pilóta, mert a Fazekas Károly, Maurer Péter duóval holtversenyben megnyerte a szakaszt.

„Az elején volt egy csúszós, füves rész, amelyen akadt egy kis kalandunk: alig fértünk be két fa közé, de szerencsére megúsztuk. Amúgy nem volt gond; úgy éreztem, kissé lassú vagyok, ám az időeredmény szerencsére nem ezt mutatta" – mondta Szalay, aki azért nem dőlhet hátra, hiszen a vele azonos időt autózó Fazekason kívül állandó ellenfeleivel, Korda Erikkel és Palik Lászlóval is számolnia kell.

Sőt alighanem csapattársa, Benik Balázs is csatlakozik a „kihívók" sorához, ugyanis a terepralit még mindig csak tanulgató háromszoros ralibajnok lett a harmadik a pénteki szakaszon, még úgy is, hogy egy ideig az előtte rajtoló porában ment. Szombaton ezzel remélhetőleg már nem lesz gondja (az előtte indulók is roppant gyorsak), s a valódi küzdelem egyébként is akkor kezdődik.

TEREPRALI, A G4S OB 4. FUTAMA, FÁBIÁNSEBESTYÉN
Abszolút sorrend 1 szakasz után: 1. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) és Fazekas Károly, Maurer Péter (4x4 Off Road Club, BMW X5) 4:00-4:00, 3. Benik, Horn (Opel Dakar Team, Opel Antara) 4:03
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik