Külcsín és belbecs, a brutális BMW „új ruhát” kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.16. 16:19
Felkészülni, vigyázz... Rajtra kész a magyar világkupa-futam, a Hungarian Baja népes nemzetközi mezőnye, tagjai között Lónyai Pállal, aki nem a megszokott navigátorával indul (lévén Garamvölgyi Zoltán a verseny főszervezője), habár Nyeste Róberttel is van már némi rutinja. És van még egy újdonság vele kapcsolatban: a kettes számú autóját egy rendkívül szimpatikus venezuelai páros vette bérbe. José Ferraz és Jorge Bonini nem tette még le a névjegyét a nemzetközi terepraliban – eddig mindketten motokrosszban csillogtatták a tudásukat, ám most úgy döntöttek, profilt váltanak, vagy legalábbis járműtípust.

Más kérdés, hogy első szárnypróbálgatásnak nem a legkönnyebb viadalt választották, hiszen a több mint 120 kilométeres szakaszok nem éppen arra valók, hogy az ember ráérezzen a sportág ízére, hanem nagyon is belekerül a sűrűjébe. De a motorosok mind „bevállalósak"...

Segíthet viszont, hogy csapattársának, Lónyai Pálnak egyre több a nemzetközi rutinja – az utóbbi években a hazai és a külföldi pályákon is rója a versenykilométereket – az idén ráadásul egy rettenetesen gyors (és egyre stabilabb) BMW-vel, amely a hétvégi versenyre új „ruhát" kapott, vagyis átfestették fekete-ezüst-zöldre.

„Tetszik az autó, de nemcsak külsőleg, hiszen végre sikerült úgy beállítani a futóművet, ahogy szerettem volna, olyan jó stabillá vált. Most tetszik a legjobban, azóta, hogy versenyzek vele – mondta Lónyai, aki azt is hozzátette, hogy bár kétségtelenül állandó navigátorával, Garamvölgyivel a leggyorsabb, Nyeste Róberttel is remekül megértik egymást az autóban. – A hazai pálya csak annyiból jelent majd előnyt, hogy nem kell szokni a körülményeket, s hogy a pályák szélén magyarul szólnak hozzánk. Helyismeretem viszont nincs, ezen a környéken még nem versenyeztem, de amit eddig láttam belőle, az nagyon tetszik..."

S hogy miként látja az esélyeket?

Versenyzett már ezekkel a pilótákkal a külföldi futamokon, tudja, hogy mire képesek, de úgy gondolja, a gyári Minik (a Dakar-győztes Nani Roma és a szintén rettentesen gyors Krzysztof Holowczyc) kivételével a többiek megközelíthetők, sőt, jó esetben megelőzhetők.

„Nyilván a gyári versenyzők esélyesek a végső sikerre, de egyetlen percig sem adjuk fel a reményt, hogy megpróbáljunk közel kerülni hozzájuk, vagy ha alkalom adódik, megelőzni őket" – mondta Lónyai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik