Tereprali: huszonöt év a sivatagban – megannyi új kezdet

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2021.01.01. 16:20
null
Startra készen (Fotók: Opel Dakar Team)
Szalay Balázs negyed évszázaddal ezelőtt éppen úgy a Dakar-mezőnnyel együtt köszöntötte az új évet, mint ahogyan most is.

 

A sors ismétli önmagát. Főleg, ha még egy kicsit segítenek is „neki”. Szalay Balázs 25 évvel ezelőtt ugyanúgy a sivatagban, a Dakar-mezőnnyel köszöntötte az új évet, mint most. Akkor Frank Papp volt a navigátora, és a sáros spanyol szakasz után a marokkói táborban éppen a Chevy Blazer hűtőjét mosták, amikor arra lettek figyelmesek, hogy néhány csapat tűzijátékot küldött fel a levegőbe. Egymásra néztek, boldog újévet kívántak egymásnak, és mostak tovább.

Huszonöt évvel később Dzsiddában érte az új év Szalayt, aki már a 15. Dakarjára készül. Azóta felépített egy csapatot, lettek állandó szerelői, akik nélkül már nem indulna el a sivatagba, így ezúttal velük szilveszterezett: almalével koccintva – Szaúd-Arábiában. S hogy a múlt és jelen valahol mindig összeér, arra bizonyíték, hogy Frank Papp most is itt van a Dakaron – Fazekas Károly vezető szerelőjeként érkezett a versenyre, úgyhogy Szalayval megünnepelhették a 25 éves évfordulót.

Az első Dakar-tábor egyébként már majdnem olyan, mint normál „békeidőben”. Noha az utóbbi napokat a nyüzsgő világváros, Dzsidda peremkerületében fekvő King Abdullah Stadionban töltötte a mezőny, a maszkviselésen és a fokozott egészségügyi előírásokon kívül semmi más nem jelzi a világjárványt. Minden a megszokott rend szerint zajlik. Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László csütörtökön tesztelt, pénteken pedig részt vett az adminisztratív és technikai ellenőrzésen.

Az utolsó pillanatban dőlt el, hogy indulhatunk a Dakaron, így sem nekem, sem a csapatnak nem volt időnk úgy felkészülni, ahogy szoktunk – vallotta be Szalay. – Emiatt sok év óta először hiányosságokat fedeztek fel a technikai átvételen: a január elsején, vagyis ma életbe lépő új szabályok értelmében fémmel kellett rögzíteni a tűzoltórendszer csöveit, illetve új típusú nyomásszelepet kellett berakni a benzintankba.”

Ezt megelőzően, csütörtökön egyébként lehetőség nyílt egy rövid tesztelésre – erre a célra a szervezők egy nyolc kilométeres pályát jelöltek ki.

Fotó: Opel Dakar Team
Fotó: Opel Dakar Team

„A tesztlehetőséget sokan kihasználták, köztük mi is, és hasznosnak is bizonyult, mert már az oda vezető úton kicsit hangos volt a Grandland X futóműve, a teszt után pedig biztossá vált, hogy valami nem stimmel. A teszt jól ment, az első tapogatózó körhöz képest a végére huszonnyolc másodpercet sikerült javulni, de addigra már nagyon furcsa hangokat adott az első differenciálmű, úgyhogy a csapat kicserélte. Megmondom őszintén, a teszt közben még nem volt igazán Dakar-érzésem, pedig jó nagy hőség volt, ami már a sivatagi versenyeket idézte. Az első körben meg is tiszteltem minden követ és dűnét, a végén azonban már nem kíméltük sem magunkat, sem az autót, amely azóta száz százalékosan működik. Úgy érzem, egy-két nap még biztosan kell, hogy visszarázódjunk a versenyzésbe, de a Dakar elég hosszú ahhoz, hogy legyen rá időnk.”

A kamionos mezőnyben első alkalommal induló Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter triónak nem várt nehézségekkel kellett szembenéznie: csak a kisebbik baj volt, hogy a kamionból a hajóúton eltűnt néhány pár versenyzőkesztyű és tűzálló alsó ruházat, a nagyobbik, hogy a csapat egyik szerelője sajnos pozitív Covid-tesztet produkált a dzsiddai tesztelésen, így őt hét nap múlva tesztelik újra, addig a hotelben marad, karanténban. Szerencsére semmilyen tünete sincs, jól érzi magát, és alig várja az új tesztlehetőséget, hiszen ha minden jól megy, akkor a negyedik napon csatlakozhat a csapathoz a sivatagban.

Fazekasnak ez az első Dakarja, ám négy magyar bajnoki címe és afrikai sivatagi tapasztalata azt jelzi, abszolút van helye a mezőnyben. A csapat gépátvétele szombat délelőtt lesz, úgyhogy rájuk még vár egy kis papírmunka, mielőtt elkezdődik az érdemi rész: a harc a dűnék között, a stopper ellen.

A 43. Dakar rali egy 11 kilométeres prológgal kezdődik szombaton, amelynek eredménye alapján kialakul a rajtsorrend – az első mért szakaszra vasárnap kerül sor, akkor a karaván elhagyja Dzsiddát, ahová 12 szelektív szakasz és egy szünnap után tér vissza.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik