A világ legszabadabb versenyzői a bezártságot is vállalták, csak, hogy részt vehessenek a január 2-án rajtoló sivatagi show-n (Fotók: Opel Dakar Team)

 

Ha normál idők járnának, a mezőny nagy része még csak most érkezne meg Dzsiddába, a repülőtéren egymás hátát lapogatnák a rég nem látott ismerősök a világ minden tájáról, de azok is összekacsintanának, akiket még nem hozott össze a sors valamelyik igazán magas dűne aljában, hiszen tudnák, ugyanarra a kalandra készülnek. A Dakarra, amely immár második éve vendégeskedik Szaúd-Arábiában, és amely – rendezzék bárhol a világon – továbbra is a világ leghosszabb és legnehezebb sivatagi versenye.

Szóval ha normál idők járnának, akkor az év utolsó napjai hatalmas dzsemborival telnének, itt is ott is előkerülne valami jópofa vagy éppen hajmeresztő sivatagi sztori, a versenyzők együtt indulnának buszokkal a kikötőbe a járművekért.

Ehhez képest a mezőny Dakar-charterekkel érkezett az országba (lévén Szaúd-Arábia tíz napja lezárta a határait), hogy azután 48 órás önkéntes karanténba vonuljon.

A szervező ASO kijelölt néhány dzsiddai hotelt, azokban helyezte el a versenyzőket, szigorú előírások mellett, például hogy mindenkinek maszkot kell viselnie, amelyet csak az étkezések idejére vehet le, a különböző csapatok tagjai nem keveredhetnek egymással (ez utóbbi nyilván nem feltétlenül valósul meg, hiszen régi jó barátokat sodort össze a szél...), 48 óra elteltével pedig következhet az újabb teszt, már a King Abdullah stadionban, amely majd az első Dakar-tábor lesz – újabb belépés kizárólag akkor, ha a második teszt is negatív.

 
A Covid-szűrés valóságos eseményszámba megy egyébként, mert legalább egy bérelt kocsival végig lehet autózni Délnyugat-Ázsia leggazdagabb városán, a négymillió lakost számláló Dzsiddán. A Guinness-rekordok könyvébe is bekerülő, több mint 300 méter magas vízsugarat fellövő szökőkutat ugyan nem látják („Mekkora motor kell ahhoz, hogy ez összejöjjön?” – kezdenek el rögtön szakmázni a szervizesek), de azt megállapíthatják, hogy a „Vörös tenger hídjának” is nevezett város vérbeli, nyüzsgő metropolisz.

Még a dugó is szórakoztató, mert legalább elvonja a figyelmet a keserves bezártságról (ami a teszteredmény megérkezéséig húzódik), ugyanis egy hotelszoba, de még a közösségi tér is ingerszegény környezet ennyi megszállott versenyző számára, akik ereiben talán nem is vér, hanem benzin folyik. Megeshet, egy hét múlva visszasírják még a klímás szállodát, amikor szakad róluk a víz a 60 fokos versenyautóban, de most mindennél jobban vágynak rá, hogy kiszabaduljanak végre, hogy ne az orrba dugott pálcika jelentse a tesztelést, hanem az, hogy állnak a gázon. Erre szilveszterkor és újévkor lesz lehetőségük.

Ami a magyar indulókat illeti, a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős rutinos rókának számít (a pilóta a 15., a navigátor a 10. Dakarjára készül), míg a Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter kamionos trió először méreti meg magát a sivatagi show-n. Darázsi Zsoltot az egyik francia csapat kérte fel, hogy vezesse a versenykamionját – ő a motorral ötször győzedelmeskedő, de már korábban autóra váltó Cyril Despres „hátvédje” lesz.

 
A motoros mezőnyben a határon túli versenyzők közül a szatmári Gyenes Emánuel és a vajdasági Saghmeister Gábor a Malle Moto kategóriában indul, vagyis szervizes segítség nélkül vág neki a versenynek – nemcsak versenyez tehát, hanem szerel is. Ez előtt a vállalás előtt még a legnagyobb bajnokok is megemelik a kalapjukat.

A verseny január 2-án egy rövid prológgal és az ünnepélyes rajtceremóniával kezdődik, majd ezt követi 12 mért szakasz – egy szünnappal megszakítva. Az össztáv: 7646 km, amelyből a mért szakaszok hossza 4767.