Székesfehérvár–Veszprém rali: Östberg nyert és átvette a vezetést

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2022.07.24. 17:49
null
Östberg nyert és átvette a vezetést (Fotó: duen.hu/Dudás)
Mads Östberg az idei negyedik futamgyőzelmét aratta a Székesfehérvár–Veszrpém ralin – a murvás futamon aratott elsőségért másfélszeres pont járt, így a WRC2 korábbi világbajnoka egy ponttal átvette a vezetést az összetettben.


A CITROENEK VERSENYE VOLT – ezzel a kijelentéssel talán senki sem száll vitába az országos bajnokság ötödik futamával kapcsolatban, amelyen Bútor Róbert volt a leggyorsabb a WRC-vel (ő szokásához híven nem gurult be a célba, mert nem célja elvenni pontokat a bajnoki címért küzdőktől), az abszolút értékelésben pedig Mads Östberg győzedelmeskedett.

„Nagyon élveztem a verseny minden pillanatát, az első gyorsasági szakasztól megvolt a megfelelő tempónk, s továbbra is az a cél, hogy jól érezzük magunkat. Ez most is sikerült” – nyilatkozta Bútor.

A bajnoki értékelésben Mads Östberg vitte el a pálmát: végig magabiztosan versenyzett, annak ellenére, hogy most először versenyzett murván hazánkban, s hogy az első napi pályák teljesen más típusúak voltak, mint amihez eddig hozzászokott. A vasárnapi szakaszokon azonban már „otthon” érezte magát. „Nagyon jó verseny volt, szervezői és versenyzői oldalról is, annak ellenére, hogy egyáltalán nem volt könnyű – nyilatkozta Östberg a célban. – Ez volt az első murvás futamom itt, és nagyon élveztem, főleg a második napot – szeretem ezeket az dobálós, ugratókkal tűzdelt pályákat. Mindig nyerni jövök, most is azért jöttem, de ezek a magyar srácok nagyon gyorsak.”

A bajnoki pontversenyt eddig vezető (ám a hétvégén egy pont hátránnyal a második helyre visszacsúszó) Vincze Ferencre gondolhatott többek között Östberg. A korábbi magyar bajnok a szombatot két defekt és egy kis elektronikai gond miatt a 15 helyen zárta, ötven másodperces hátrányban – innen sikerült felzárkóznia a második helyre!

„A végére csak összejött! – sóhajtott Vincze a célban. – Ilyen még nem nagyon volt, hogy ennyire hátulról így fel tudjak zárkózni, úgyhogy elégedett vagyok. Az első körben rosszul választottunk gumit, mert nincs túl sok rutinom murván, de a második kör már szinte tökéletes volt. Az utolsó szakaszon Ollé Sasa beesett előttünk, meg kellett állnunk, de még így is mi voltunk a leggyorsabbak. Nagyon sok pontot mentettünk így...”

Vincze Ferencék a 2. helyet szerezték meg(Fotó: duen.hu/Dudás)
Vincze Ferencék a 2. helyet szerezték meg(Fotó: duen.hu/Dudás)

A harmadik helyen Velenczei Ádám érkezett, aki az összetettben is ezt a pozíciót foglalja el. Nyilván nem lehet tökéletesen elégedett, hiszen az utolsó szakaszon csúszott vissza a harmadik helyre a veszprémi viadalon ráadásul jól magára is ijesztett, mert orra esett egy buckán a hajrában, így az is kétséges volt, be tudja-e vinni a kocsit a célba. Szerencsére sikerült: a hétvégi stabil teljesítményének köszönhetően begyűjtötte a harmadik helyért járó pontokat.

28. SZÉKESFEHÉRVÁR–VESZPRÉM RALI, AZ OB 5. FUTAMA

Abszolút végeredmény: 1. Mads Östberg, Patrik Barth (norvég, svéd, CitroënRally Team Hungary, CitroënC3 WRC) 1:27:42.0, 2. Vincze, Németh (Korda Racing, Skoda Fabia R5) 1:30.1 perc hátrány, 3. Velenczei, Vánsza (Topp Cars, Skoda Fabia Rally2 Evo) 1:36.1 p h.

Az ob állása (nem hivatalos): 1. Östberg, Barth 165.4 pont, 2. Vincze, Németh 164.5, Velenczei, Vánsza 149.5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik