Szalaynak sikerült a legjobban a szuperspeciális

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2010.03.26. 22:03
null
Benik Balázsék nehéz pillanatokat is átéltek
Címkék
Szalay Balázs és Bunkoczi László jól sprintelt. A tereprali országos bajnokság mezőnye mindössze hét kilométert teljesített az első napon – a szuperspeciális azonban a szokásoktól eltérően nemcsak a szombati rajtsorrendről döntött, hanem bele is számított a végeredménybe. Igaz, nagy különbségek azért nem alakultak ki: az első öt helyezett között egy-egy másodperc volt a differencia.

Ez részint nagy izgalmakat ígér az elkövetkező két napra, másrészt a mezőny kiegyensúlyozottságát mutatja.

„Alattomos szakasz volt, a kanyarokban jó néhányszor kifelé dőlt az út, úgyhogy észnél kellett lenni. Háromszor túl is csúsztunk, talán azért, mert túlságosan is nagy lendületben voltunk. Úgy éreztem, jól megy az autó, és ez feldobott" – mondta Szalay, akit Korda Erik követett „szoros emberfogásban", mögötte pedig Fazekas Károly érkezett.

Ami a tavalyelőtti bajnokot, Palik Lászlót illeti, ő fékproblémákkal küszködött – bosszantó lehetett, hogy a száz kilométeres teszten semmi gond nem volt, most viszont már a szakaszra menet tönkrement a fék. Szóval Palik Nissanjának hátulja folyamatosan csúszkált, így hetedikként végzett – éppen a szakágat váltó, háromszoros abszolút ralibajnok Benik Balázs mögött, aki hajmeresztő mutatvánnyal borzolta a kedélyeket. Két kerékre állt az Antarával, és néhány pillanatig kérdéses volt, merre billen az autó („Meleg helyzet volt" – ismerte el utóbb a pilóta), de aztán a páros védőszentje visszabillentette az útra.

A leglátványosabb és egyben legrémisztőbb akció a fentiek ellenére Kéry Szilveszter nevéhez fűződik – bár ő nyilván szívesen meg nem történtté tenné –, akinek menet közben kigyulladt az autója. Lángolt a Bowler, s bár végül sikerült eloltani, Kéryék viadalának alighanem vége.

Pedig az igazán nagy küzdelem csak szombaton kezdődik.

 MOHÁCS-KUPA, A G4S TEREPRALI OB 1. FUTAMA
Abszolút sorrend a szuperspeciális után: 1. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) 3:36, 2. Korda, Tóth Gy. (Érdi Rally Team, Nissan Pickup) 1 mp h., 3. Fazekas, Maurer (Art Off Road SE, BMW X5) 2 mp h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik