Super Racing Fesztivál: Jó érzés volt látni, hogy ennyien itt voltak – Tassi

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.12. 21:11
null
Tassi többet szeretett volna kihozni magából a Hungaroringen (Fotó: Meder István)
Nagy izgalmakat és magyar sikereket hozott a Super Racing Fesztivál a Hungaroringen. Utóbbiakról főként Kiss Norbert gondoskodott, aki négyből három versenyt megnyert a kamion Eb magyarországi fordulójában. A Révész Racing versenyzője az utolsó győzelmét ráadásul a nyolcadik helyről indulva aratta, a diadalhoz pedig minden tapasztalatát felhasználta a riválisait illetően. Tassi Attila dolgát több tényező is nehezítette a hazai hétvégéjén, ám hálás a szurkolók támogatásáért. Michelisz Norbert jobb eredményre számított a Hungaroringen, ám így sem távozik teljesen elégedetlenül.

 

A BoP és a súlykompenzáció nem kedvezett a Hondának Tassi Attila hazai hétvégéjén, ami mindenképp megnehezítette a fiatal versenyző dolgát. Szeretett volna többel szolgálni a Hungaroringre kilátogató rengeteg néző számára, de a németországi gumiproblémák miatt megváltoztatott abroncsok sem könnyítették meg a dolgát.

„Nem éppen a legjobb hétvégét zártuk, többet akartam magamból kihozni, és jobb hétvégét szerettem volna teljesíteni a hazai közönség előtt – vallotta be a Honda-pilóta. – Sajnos ezt a negyven kilót eléggé megéreztük, és reménykedtünk egy kis esőben, de sajnos nem jött. Ez van, ebből kell építkeznünk. Az időmérőn nem találtam a tempót, az új gumikeverék teljesen más beállítást igényelt, és igazából csak most, a szabadedzéseken tudtuk ezeket kipróbálni. Ez nyilván nem a legideálisabb egy ilyen hétvégén, és ezért csalódott vagyok, ám tegnap azért, úgy érzem, ki tudtam hozni a maximumot az autóból. Hálás vagyok az összes szurkolónak, nagyon feltöltöttek minket. Jó érzés volt látni, hogy ennyien itt voltak.”

Az első futamot top tízen kívül zárta, viszont a második versenyen nagyon közel volt a dobogóhoz Michelisz Norbert, aki a hétvégi nehézségek ellenére nem távozik üres kézzel a Hungaroringről.

„Szenvedtem, és bár a rajtom nem volt rossz, vártam, hogy lehetőségem nyíljon az előzésre, azonban szép lassan teltek a körök, és nem jött a lehetőség – mondta a 2019-es bajnok az első futamról. – Később elkezdtem kicsit keményebben nyomni, csakhogy nagyon nehéz volt követni a többieket, mert az első abroncsaim túlmelegedtek. Kicsit többre számítottam, de legalább szereztem néhány pontot.”

Sietniük kellett a Révész Racing szerelőinek, hogy megjavítsák Kiss Norbertneka szombati második versenyen jelentősen összetört kamionját, ám nagyszerű teljesítményt nyújtva időben elkészültek a négykerekűvel, így a magyar pilóta nemcsak részt tudott venni a vasárnapi összecsapásokon, de hibátlanul teljesített, s a győztes időmérő után a futamokon sem bírtak vele a riválisok.

„Mint már mondtam, a csapat nagyon kitett magáért és elképesztő munkát végzett. Nem tudtam pihenni a két verseny között, mire a dobogózásból visszaértem a csapathoz, jöhettem is vissza, az a másfél óra szünet nagyon gyorsan elröppent – viccelődött Kiss. – A második futam első kanyarja után éreztem, hogy ez a verseny más, mint a tegnapi, mert mindenki próbált normálisan vezetni. Kihasználtam a helyzeteket, hiszen nagyjából tisztában vagyok azzal, hogy melyik pilótának mi a gyengesége, és hol tudom őt megtámadni. Tudtam, hogy Hahnt lesz a legnehezebb megelőzni, de próbáltam türelmes maradni, és eljött a pont, amikor az egyes kanyar kijáratát elrontotta, én pedig közel tudtam kerülni hozzá, s a kettes kanyarban kívülről meg tudtam támadni. Nagyon jó verseny volt, azonban nagyon elfáradtunk, úgyhogy nem ígérek nagy bulit ma estére, de majd bepótoljuk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik