Silk Way rali: a sártenger alaposan megrostálta a mezőnyt

TÓTH ANITA (Asztana)TÓTH ANITA (Asztana)
Vágólapra másolva!
2017.07.11. 17:33
null
Kovács Miklós a rajt előtt (Fotók: Opel Dakar Team)
Furcsa nap volt a mai a Silk Way ralin – még a világverő Peugeot-csapat is megszenvedett rajta. Egy pilóta kivételével: Sébastien Loeb tökéletesen uralta az autóját a sártengerben is, s bár keveredett rizikós helyzetekbe (ki nem?), rá valahogy ezen a napon jobban vigyáztak az őrangyalai.

 

„Talán úgy tűnik, hogy nekünk könnyű volt, pedig egyáltalán nem – mondta Loeb. – Úgy csúszott az út, hogy néhol tényleg nagyon lassan mentünk. Látszólag sokkal vezetünk, de ez a mai állapot, holnap változhat a helyzet, mint ahogy ma is...”

No igen, a legnagyobb változás alighanem a tizenháromszoros Dakar-győztes Stéphane Peterhansel életében állt be kedden, mert nem sokkal azután, hogy leesett az eső, orra esett egy gödör után és fejtetőre tette a 3008 DKR-t (két órát veszített, négyet pördült de kijött a szakaszról), míg a Silk Way ralit tavaly megnyerő Cyril Despres egy tóba csúszott bele, de úgy, hogy onnan aztán se előre, se hátra, míg egy jószívű versenyzőtárs ki nem húzta onnan.

Egy nap alatt is mekkorát fordulhat a világ: állapította meg a szaúdi Jazid al-Radzsi a célban: az egyik nap te kerülsz bajba, a másikon más. Ez a maratoni tereprali-versenyek sajátja.

Az Silk Way rali Kosztanaj és Asztana közötti napján egyébként két mért szakaszt jelöltek ki a rendezők, az egyik 214 a másik 159 kilométeres volt.

A magyarok közül az autós mezőnyben induló Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a napot a 14. helyen fejezte be, az összetettben pedig a 9. pozícióból várja a folytatást.



„A rajt utáni néhány kilométer nagyon jól alakult, a kedvünkre való, technikás pályán versenyeztünk, csak aztán megint leesett az eső, és elkezdett úgy csúszni a talaj, hogy az valami félelmetes – mondta Szalay. – Megint az volt a legnehezebb, hogy az úton tartsam a Mokkát, s mindig azt néztem, hátha valahol kivilágosodnak a felhők, és eláll végre az eső. Nem tette meg ezt a szívességet, és mivel ekkora sárra nem készültünk gumikkal, teljesen kimerített, hogy az alapvetően kőre való abroncsokkal küzdjek a sártengerben. Sokszor annyira csúszott az út, hogy hiába nyomtam a féket és gyorsultunk tovább, máskor meg nem tudtunk befordulni a kanyarokba. Szóval nem volt könnyű szakasz, de örülünk, hogy itt vagyunk a célban, mert jó néhányan pórul jártak.”

Aki elöl végzett, még az is pokoli nehéznek tituláltak a szakaszt, de hátrébb már tényleg mindenkin inkább a megkönnyebbülés látszott, hogy túl vannak ezen is.



„Jól átvertek, mert az eligazításon azt ígérték, hogy a pilóták vezetési tudását teszi majd próbára ez a szakasz, ehhez képest a csúszkálások miatt megint össze-vissza ment a méterszámláló, s olyan rizikós terepen autóztunk, hogy ha ott nem mondtam volna be valamit, az világvége lett volna – mondta Bunkoczi László, az Opel Dakar Team navigátora. – Egyszer majdnem fel is borultunk, a semmi közepén egy szántásban valami megdobta a kocsit, ami két kerékre állt, de aztán szerencsére visszabillent négy kerékre.”

A kamionos mezőnyben ez abszolút Martin Kolomy pályája volt – a cseh versenyző nagyon élt ezen a terepen. És szerencsére a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trióról is jó híreink vannak, mert a Scania legénysége a tizedik helyen zárta a szakaszt, az összetettben pedig már a hetedik!

„Reggel minden simán ment, bár az óraátállítás miatt csak négy órát aludtunk – nyilatkozta Kovács Miklós. – Mivel errefelé nem szokványos az ekkora eső, a döngölt földutak nem sártengerré, hanem korcsolyapályává alakultak. Az egyetlen jó taktika az volt, ha nem vállalunk fölösleges rizikót, igazi türelemjáték volt ez a szakasz. Sugawarával kerülgettük egymást egész nap, a nap végén pedig segítettünk jó barátunknak, Gerard de Rooynak, akit be kellett vontatnunk a táborba, mert a kamionjából kifogyott az üzemanyag.”

A verseny szerdai napján egy újabb hosszú, 850 kilométeres szakasz vár a mezőnyre.

SILK WAY RALI
4. nap, Kosztanaj–Asztana (össztáv: 908.80 km, ebből szelektív szakasz: 214+159 km).
Autósok:
1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 3:10:36, 2. al-Radzsi, Colsoul (szaúdi, belga, Mini) 22:03 p h., 3. Amos, Delaunay (francia, Ford Trx08lmod) 28:08 p h., ...14. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 59:54 p h.
Kamionosok:
1. Martin Kolomy, Jiri Stross, Michal Ernst (cseh, Tatra) 3:45:50, 2. De Rooy, Torrallardona, Rodewald (holland, Iveco) 21 mp h., 3. Ardavicius, Bruynkens, Huisman (kazah, belga, belga, Iveco) 1:56 p h., ...10. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:00:37 ó h.

Az összetettben. Autósok: 1. Sébastien Loeb 8:56:10, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 1:07:56 ó h., 3. Lavieille, Garcin (francia, Baicmotor BJ40L) 1:12:35 ó h., ...9. Szalay Balázs 2:33:33 ó h. Kamionosok: 1. Martin Kolomy 10:30:57, 2. De Rooy 11:08 p h., 3. Ardavicius 14:31 p h., ...7. Kovács Miklós 2:13:57 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik